Nyolcszáz éve halt meg Imre király

III. Béla és Antiochiai Anna idősebb fia 1174-ben született, ő magát Emericusnak írta. Perugiai Bernát itáliai pap nevelte, fiatal éveiben érdeklődést mutatott a teológia iránt. Egyébként is békés, józan, rendszerető, de határozott férfiú volt, balszerencséjére azonban életét végigkísérte az ellenségeskedés öccsével, Andrással (Endrével).

 

Imrét apja a trónöröklés biztosítása érdekében már tízévesen megkoronáztatta, s 1194-től Dalmácia és Horvátország kormányzását bízta rá, míg öccsére várakat, birtokokat és pénzt hagyott, továbbá szentföldi hadjáratra tett fogadalmának teljesítését. Imre 1196-ban lépett a trónra, de már egy évvel később fellázadt ellene öccse. A fiatal és könnyelmű András gyorsan eltékozolta az apja által ráhagyott pénzt, ezután keresztes hadjáratra gyűjtött seregei élén Imre ellen vonult. A szlavóniai Macseknél legyőzte bátyját, aki kénytelen volt átengedni neki Horvát-Dalmátországot. András a Délvidéken szinte önálló uralkodóként rendezkedett be, de ezzel sem elégedett meg, tovább szervezkedett. 1199-ben Imre keményen fellépett az összeesküvők pénztárnoka, Boleszló váci püspök ellen, nem sokkal később kirobbant a fegyveres összecsapás. Imre a Somogy megyei Rádnál megfutamította a lázadókat, András Bécsbe menekült. A két fivér pápai közbenjárásra 1200-ban kibékült, András visszakapta hercegségét és megállapodtak, hogy mindketten keresztes hadjáratra indulnak, bármelyikük halála esetén a másik követi őt a trónon.

 

A kissé megnyugodott Imre folytatta apja balkáni hódításait, beavatkozott a szerb és bolgár belviszályokba, így felvette a Szerbia királya címet. Rövid ideig bolgár királynak is nevezte magát. 1202-ben átengedte országán a keresztes hadakat, amelyek azonban végül nem a Szentföldet, hanem Bizáncot támadták meg és fosztották ki. Imre II. Alfonz aragóniai király lányát, Konstanciát vette feleségül, tőle született 1201-ben fia, a későbbi III. László. Amikor III. Ince pápa 1203-ban úgy foglalt állást, hogy a magyar trón Imre halála után fiát illesse meg, a trónt veszni látó András újabb lázadásra szánta el magát.

 

A két sereg összecsapása előtt Varasdnál Imre egyedül és fegyvertelenül, csak a királyi pálcával kezében átment a másik táborba és öccsét kézen fogva kivezette onnan. Most már Esztergomban rövid időre házi őrizet alá helyeztette nyughatatlan testvérét, annak feleségét pedig hazaküldte Németországba. 1204 nyarán megkoronáztatta kisfiát, akinek védelmét Andrásra, mint kormányzóra bízta. Imre fiatalon, alig harminc évesen halt meg, holttestét a hagyományoktól eltérően Egerben temették el. Fia, III. László az Árpádok közül legfiatalabbként, négyévesen került a trónra, de alig néhány hónapig "uralkodott", 1205. május 7-én halt meg Bécsben, ahová anyja menekítette András elől. Imre király volt az első, akinek függőpecsétjén felbukkant a mai magyar címer egyik alkotóeleme, a vörössel és ezüsttel vágott pajzs.

 

(Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)