I. Miksa II. Gyula pápa jóváhagyásával felveszi a választott római császár címet
2004. szeptember 13. 12:06
(I. Miksa apjának, III. Frigyesnek halála, azaz 1493 óta a Római Szent Birodalom egyeduralkodója.) Ezzel, hatalmának tetőfokán állva, megvalósítja a császári méltóság elválasztását a római pápától. Politikájának alapvető célja a Habsburg-hatalom erősítése ügyes szerződése és házasságpolitikájával. Az 1493-as senlis-i békékben I. Miksa, akit 1486-ban német királlyá választottak, hosszú küzdelmek után fenn tudta tartani igényét Franciaországgal szemben az összes burgundi fennhatóság alatt álló területre Picardia és a Burgund Hercegség kivételével. Elő-Ausztriát és Tirolt már 1490-ben megkapta. Ezzel a Habsburg-tartományok az ő kezében egyesültek. Miksa itáliai politikája kevésbé sikeres. A császár 1508. december 10-é létrehozza a francia királlyal, XII. Lajossal, II. Gyula pápával, Angliával és Spanyolországgal a cambrai-i ligát azzal a céllal, hogy a Velence által megszállva tartott felső-itáliai területeket visszahódítsák. Ez a szövetség azonban rövid idő múlva felbomlik, mert a pápa 1511-ben Velencével és a Svájci Államszövetséggel lép egyezségre a franciák ellen, hogy kiűzze őket Felső-Itáliából. Házasságpolitikájával azonban biztosítja a Habsburgok igényét Spanyolországra, Csehországra és Burgundiára. Belpolitikailag I. Miksa meg tudja tartani hatalmát. Bár 1500-ban jóvá kellett hagynia a birodalmi kormányzat, egy, a királytól független szervezet létrehozását, de ez az intézmény nem játszik szerepet a politikában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap