Megalakul `az első magyar népkormány`
2004. szeptember 13. 12:06
A király nevében eljáró József főherceg reggel hét órakor megbízta Károlyi Mihályt a kormányalakítással. `Az első magyar népkormány` névsora gyorsan állt össze. A Károlyi-párton (Batthyányi Tivadar, Lovászy Márton, Buza Barna) és a polgári radikálisokon (Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter, Szende Pál pénzügyi államtitkár) kívül a szociáldemokraták (Kunfi Zsigmond, Garami Ernő) is vállalták a kormányban való részvételt. Garami kereskedelmi miniszter visszaemlékezése szerint, csupán három tárcával volt kisebb gond: nem találtak megfelelő jelöltet az igazságügyi tárca élére (átmenetileg Buza Barna kapott megbízást), a Kunfi által javasolt Linder Béla hadügyminiszter, csak pár óra keresés után került elő. A Pénzügyminisztérium esetében pedig `az volt a döntés, hogy Szende Pál, mint államtitkár fogja vezetni, nehogy a miniszterek között túl sok legyen - a zsidó.` Garami utóbbi állítása persze aligha hiteles, valószínűbb, hogy Károlyi csak átmeneti megoldást látott Szende megbízásában. A bécsi események hatására maga a főherceg javasolta: "vegyék vissza" a királyi esküt, s azonnal kiáltsák ki a köztársaságot. November 1-én, a kormány Hock Jánosnak, a magyar Nemzeti Tanács elnökének kezébe másodszor is letette az esküt. Már nem a királynak, hanem Magyarországnak és népének fogadtak hűséget. A kormány -a Nemzeti Tanács jóváhagyásával - elkezdte az államforma megváltoztatásának előkészítését. Egyidejűleg lépéseket tett a külön magyar fegyverszünet mielőbbi megkötésére. Az új kormány támogatottsága az első napokban gyorsan nőtt: a Nemzeti Tanács előtt hívatlanul is eskütételre jelentkeztek régi közéleti méltóságok, Csernoch János hercegprímással az élen a püspöki kar, bankárok, grófok, s maga József főherceg is fiaival együtt "mint katona, és mint magyar állampolgár", hogy lojalitásukról és támogatásukról biztosítsák a forradalom vezetését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap