Kína csillagászati világöröksége
2004. szeptember 27. 10:13
Pekingben egy különböző történelmi korokból származó bronz csillagászati eszközeiről híres 562 éves oszervatóriumot renoválnak.
A Ming és Qing dinasztiák idején királyi obszervatóriumként működött épület tetején található mérőeszközök még a teleszkóp feltalálása után is kiszolgálták a csillagokat kémlelőket.
A kínai csillagászat több évszázadon át részletesen követte a szokatlan csillagászati eseményeket:
- Az ókorban a császári csillagászok voltak az uralkodói hatalom egyik legfontosabb közigazgatási szerepkörében. Jelentősségüket pontosan jelzi, hogy amikor Hi és Ho asztronómusok elmulasztották a napfogyatkozás észlelését (i. e. 2137. október 22-én), a császár kivégeztette őket.
- Egy kínai csillagász, bizonyos Csu Kong már i. e. 1100 körül viszonylag pontosan megmérte az egyenlítő és az ekliptika hajlásszögét (Eredménye 23° 54' 02").
- Már az i.e. 7. századtól készültek különböző kínai csillagászati feljegyzések az üstökösökről.
- Az első csillagkatalógust is kínaiak állították össze i. e. 355 körül.
- A Világmindenség térben és időben is végtelen természetét i. sz. 120 körül a kínai Csang-Heng írta le.
- A Song-dinasztia levéltárában őrizték meg azt a feljegyzést, mely az 1054-es szupernóva-robbanásról közölt hiteles leírást (1054. július 24.). A Taurus csillagképben megfigyelt vendégcsillag robbanása a modern csillagászati kutatások szerint a Rák-köd (Crab Nebula) kialakulásának kiváltó oka volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap