A Század óriása címmel nyílt kiállítás Teng Hsziao-Pingről

2004. szeptember 21.-Múlt-kor

Teng Hsziao-Ping születésének századik évfordulóján új típusú személyi kultusz bontakozott ki az egykori kínai vezető személyisége körül.

A szocializmus kínai útjának egyengetője

Az újjáéledő kultusz mértékét a hivatalos megemlékezéseken kívül jól jelzi, hogy egy hét alatt 120 ezer látogató nézte végig a Hongkongban rendezett emlékkiállításon a Teng életét bemutató 90 perces dokumentumfilmet, illetve a vezetőt megörökítő 230 képet és 80 kiállítási tárgyat. Hasonló nagyságrendű akció és médiafigyelem még a nagy kínai kormányos, Mao Ce-tung születésének 110. évfordulóján sem volt. Íme a Múlt-kor összeállítása Teng Hsziao-Ping életpályájáról.

Teng a Szecsuán tartományban fekvő Csiencsing-i Teng Hszien-hszienben látta meg a napvilágot 1904. augusztus 22-én. Művelt nagybirtokos család sarjaként tanulmányait Franciaországban végezte, itt lett kommunista, s Csu En-lai barátja. A Szovjetunióban eltöltött káderképzős évek után Mao Ce-tung köréhez csatlakozott, s otthon már a Vörös Hadsereget szervezte. A Csang Kai-sek nacionalistái előli Hosszú Menetelés során (1934. október-1935. november) már Mao Ce-Tung jobb keze volt.

Személyesen vezényelte le 1950-ben Tibet megszállását, 1954-55-ben az első pártbeli tisztogatást, két évvel később pedig a Virágozzék Száz Virág kampányt felülbíráló értelmiségellenes akciót. Mao nem sokkal a forradalom után 1956-ban nevezte ki Tenget a párt főtitkárává. Teng támogatta Maót az 1957-es a "jobboldaliaknak" nevezett bírálók elleni kampányban, ám ezután napi összetűzésekbe keveredett Liu Sao-csi államelnökkel (aki 1959-ben került Mao helyére a KNK elnöki székébe).

Mao Nagy ugrása után Teng és Liu megnövelték befolyásukat a pártban. Gazdasági reformokat indítottak be, mellyel a pártapparátusban és a közvéleményben is megnőtt a népszerűségük. Ám ezzel kiváltották Mao ellenszenvét és riválisoktól való félelmét is, így a lehetséges versenytársak kiiktatására is felhasználva Mao 1966-ban elindította a Kulturális Forradalmat, s Tengnek vissza kellett vonulnia tisztségeiből.

Mao 1976-os halála után azonban Teng válhatott a világ legnépesebb országának tényleges vezetőjévé. A KKP-n belül gondosan mozgósítva támogatóit képes volt arra, hogy kimanőverezze a pártból Hua Kuo-fenget, Mao potenciális utódját, aki korábban központi szerepet vállalt Teng félreállításaiban, majd 1980-1981-ben Huát a legfelső vezető pozícióktól is sikerült megfosztani. A korábbi vezetőváltásokkal szemben viszont Teng életben hagyta Huát, aki továbbra is a Központi Bizottság tagja maradhatott csendes visszavonulásáig.

A nagy vizionárius: a fokozatos piacgazdasági átalakulás ősatyja

Teng 1976-ban útjára indította népszerű modernizációs programját, mely teret biztosított a nyílt kritikának, és az elmúlt időszak bírálatának.

Állandósuló káderpolitikai cselsorozatai és a KKP-n belüli hatalmi átrendeződés közepette, megélénkültek a Nyugattal való kapcsolatok. Teng nyugat-európai útjai után 1979-ben találkozott Carter amerikai elnökkel. Carter keresztülvitte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában az 1949-es kommunista hatalomátvétel után a népi Kínával szakított Tajvan helyére Kína kerülhet vagyis elismerik a Kínai Népköztársaság legitimitását.

Teng kezdeményezte a kínai egyesítési folyamatot, elindítva Hong Kong és Makaó visszacsatolását. Nagy-Britannia és Kína között 1984. december 19-én megkötötték a Kínai-Brit Visszacsatolási Megállapodást, miszerint 1997-ben Hong Kong brit fennhatóság alól kínai fennhatóság alá kerül. A megállapodás szerint a 99 éves bérlet lejárta után Kína 50 évig nem nyúl hozzá Hong Kong kapitalista berendezkedéséhez.

Teng idején nem fokozódtak a kapcsolatok a Szovjetunióval, mivel az állami politika a maoizmus azon vonalát folytatta, miszerint a Szovjetunió ugyanolyan szuperhatalom mint az Egyesült Államok, ám sokkal veszélyesebb, mert szomszédos állam.

A gazdasági reformok a "Négy modernizáció" programjának célterületei szerint a mezőgazdaság, ipar, tudomány-technológia, katonaság területeken valósultak meg. A változtatások egy részét Teng személyesen találta ki. Ilyen volt például a helyi szintű vezetés megerősítése, melyet - sok más reformhoz hasonlóan - a kelet-ázsiai "kistigrisek" fejlődése inspirált. Teng reformjai a makrogazdasági irányításban továbbra is az előre megtervezett és centralizált irányítást tartotta fenn, amit azonban a fejlődésben érdekelt technokrata bürokraták irányítottak. A helyi döntésekben a politikai motiváció mellett újra megjelent az anyagi. A nemzetközi beruházások számára különleges Gazdasági Területeket hozott létre, ahol a teljes piaci liberalizációt is engedélyezték. E gazdasági reformok, a piacosítás máig tartó útjára terelték a kínai társadalom átalakulását: a nyolcvanas évekre Kína végképp a romló szociális és munkakörülmények, a nemzetközi tőke számára az olcsó munkaerő országává vált.

Teng Hsziao-ping 1997. február 19-én halt meg Pekingben, helyét Csiang Cö-Min vette át. A 2001-ben megjelent Tienanmen-iratok szerint Teng és veterán tábornokai az erő alkalmazását szorgalmazták 1989. június 4-én a kínai diákok demokrácia-mozgalmával szemben.