Meghal Vergilius
2004. szeptember 4. 06:15
Rövid betegség után Brundisiumban (Brindisi) 51 éves korában meghal a római költő, Vergilius. Vergiliust elsősorban 12 kötetes munkája, az `Aeneis`, a rómaiak nemzeti eposza tette híressé.
A paraszti környezetből származó Vergilius Andesban (Észak-Itália) született. Rómában retorikai tanulmányokat folytatott, és Neapoliszban Epikurosz filozófiájával ismerkedett. Az addig pásztorénekeket (bukolia) és néhány fiatalkori költeményét publikáló Vergilius 39-ben csatlakozott a Maecenas körül csoportosuló költőkörhöz, és ott Octavianus Augustus politikájának követője lett. Ebben az időben írta négykötetes mezőgazdasági tankölteményét, a "Georgicá"-t és az "Aeneis"-t. A nemzeti eposz a homéroszi eposzokhoz, az "Iliász"-hoz és "Odüsszeiá"-hoz kapcsolódik. A monda szerint Aeneast, aki a háborút túlélő trójaiakat Latiumban telepíti le, tekintik a Római Birodalom megalapítójának.
Nyolc évvel előtte (27), magas korban, 89-ben halt meg a római politikus, író és tudós, Varro. Varro már életében a római Köztársaság egyik legsokoldalúbb és legjelentősebb tudósának számított. Kerek 500 könyvében többek között Róma történetével és a latin nyelvvel foglalkozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Hiába szereztek fegyvereket, mégsem tudtak megszökni a rabok az Alcatrazból
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.