Előkerültek München 1938-ban lerombolt zsinagógájának romjai egy építkezés során
2023. július 6. 11:21 MTI
Az 1938-ban lerombolt müncheni zsinagóga romjaira bukkantak egy építkezésen dolgozó munkások egy közeli folyóban – adta hírül szerdán a BBC hírportálja.
Az egykori zsinagóga 1889-ben
Korábban
Több oszlop és a tízparancsolat egy részét ábrázoló kőtábla került elő.
A helyi zsidó közösség örömmel fogadta a felfedezést. Bernhard Purin, a müncheni zsidó múzeum igazgatója úgy nyilatkozott, soha nem hitték volna, hogy abból az épületből még bármi előkerülhet.
Adolf Hitler náci diktátor 1938 júniusában rendelte el a müncheni fő zsinagóga lerombolását, miután kijelentette, hogy az épület „bántja a szemét".
Ez öt hónappal a kristályéjszaka néven ismert véres országos pogrom előtt történt, amely során zsidó embereket, boltokat és zsinagógákat támadtak meg.
A törmelékeket egészen 1956-ig őrizte a bontást végző vállalat a telephelyén egészen addig, amíg el nem rendelték, hogy a romokat használják fel egy gát újjáépítéséhez az Isar folyón. Így kerültek a törmelékek a folyóba a háborúban elpusztított más épületek romjaival együtt a Grosshesseloher gát helyreállítási munkálatai során.
Bernhard Purin a BBC-nek elmondta: a megtalált kőtáblának kevesebb mint a negyede hiányzik az eredetiből. A múzeumigazgató szerint ez az eddigi legjelentősebb felfedezés a lerombolt müncheni zsinagógával kapcsolatban. A kőtábla helye egykor a tóraszekrény fölött volt a hajdani épület keleti falán.
Az egykori zsinagóga a háború előtti München egyik legjellegzetesebb épülete volt. Helyén jelenleg áruház működik.
Dieter Reiter müncheni polgármester a BR közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy „váratlan szerencse" volt az épület néhány maradványának felfedezése.
Helyettese, Katrin Habenschaden pedig hangsúlyozta, a városnak történelmi kötelessége biztonságban visszajuttatni a leleteket a zsidó közösséghez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Hiába szereztek fegyvereket, mégsem tudtak megszökni a rabok az Alcatrazból
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.