Kora újkori zsidó rituális fürdőre bukkantak az auschwitzi megsemmisítőtábor közelében
2023. február 17. 13:18 MTI
Építési munkák során egy feltehetőleg 17. századi zsidó rituális fürdőt (mikve) találtak a dél-lengyelországi Oświęcimben – közölte csütörtökön a helyi zsidótörténeti múzeum igazgatója.

Oświęcim fiataljai – keresztények és zsidók egyaránt – védelmi árkokat ásnak a német invázió előtti időszakban, 1939 nyarán
Korábban
A 19. század második felében épített, de a második világháború idején a németek által lerombolt oswiecimi Nagy Zsinagóga szomszédságában januárban már megtalálták egy, a második világháború előtti időszakból származó mikve maradványait – mondta el a PAP hírügynökségnek Tomasz Kuncewicz múzeumigazgató.
Minden arra utal, hogy a 20. század eleji mikve szomszédságában most egy második, sokkal régebbi fürdőt találtak – számolt be róla Kuncewicz. Megítélése szerint a fürdő a zsidók oświęcimi letelepedése elején, a 17. században jöhetett létre.
Az igazgató példa nélkülinek nevezte, hogy a fapadokkal és falépcsőkkel ellátott, pincére emlékeztető helyiség jó állapotban maradt fenn. A leletet jelenleg műemlékvédők vizsgálják.
A középkorban alapított Oświęcim városában a 16. század közepén telepedtek le első zsidó lakosok, akik az 1920-as években a helyi lakosság már több mint 40 százalékát alkották.

A második világháború idején többségüket a németek meggyilkolták.
A Harmadik Birodalomhoz csatolt városban a németek hozták létre a hírhedt auschwitzi haláltábort, ez lett az európai zsidók megsemmisítésének fő színhelye.
A holokauszt áldozatainak emlékét őrző auschwitzi múzeumon kívül Oświęcimben 2000-től a zsidótörténeti múzeum is működik, a város központjában található intézmény a helyi zsidóság négyszáz éves történetét mutatja be.
Lengyelországban a világ legnagyobb zsidó diaszpórája élt évszázadokon át: a második világháború előtt a 3,3 millió lengyel zsidó a lakosság egytizedét adta.
Az egész lengyelországi zsidó közösség több mint ezeréves útját a Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumában (POLIN) mutatják be, amely 2014-ben nyílt meg Varsóban.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal tegnap
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát tegnap
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? tegnap
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában tegnap
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára tegnap
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban tegnap
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték tegnap
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József tegnap