Így hurcolta meg Budapest világháború utáni első polgármesterét az ÁVH

2023. március 4. 17:05 Múlt-kor, Betekintő

Csorba János Budapest második világháború utáni első polgármestere volt. Csupán szűk négy hónapig állt a főváros élén, de ez az időszak a feladatok súlya és bonyolultsága miatt sokkal hosszabbnak tűnik. Az ideiglenes törvényhatósági bizottság 1945. május 16- i alakuló ülésén a bizottság elnöke, a Szociáldemokrata Párt főtitkára, Szakasits Árpád elismerő méltatással, lelkes éljenzés és taps közepette a következő szavakkal búcsúztatta: „Csorba János neve ettől a négy hónaptól, a felemelkedés, a megtisztulás, az erőre kapás, a lendület és az emberfeletti erőfeszítés eme négy hónapjától nem választható el. Önmagunkat tiszteljük meg vele, ha az egész város nevében őszinte és szeretetteljes köszönetet mondunk Csorba János polgármesternek önzetlen és nagyszerű újjáteremtő munkájáért, és együtt kiáltjuk Budapest népével: Éljen sokáig Csorba János!”

1945, a lerombolt Széchenyi Lánchíd és a Királyi Palota (ma Budavári Palota) a Széchenyi István (Ferenc József) tér felől nézve (Kép forrása: Fortepan / Fortepan)

Korábban

A főváros élén

Palasik Mária: A „szeretetteljes köszönet”. Csorba Jánosnak, Budapest 1945 utáni első polgármesterének története című tanulmány a Betekintő folyóirat 2013/1. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.

Ez a „szeretetteljes köszönet” mindössze hat évig tartott. 1951. június 8-án hozták meg a Belügyminisztérium 04815. számú véghatározatát, amelyben Csorba Jánost Budapest területéről kitiltották, és lakhelyéül a Békés megyei Dévaványát jelölték ki. Csorba a véghatározat ellen többször is fellebbezett, de kérését mindig elutasították.

Csorba János 1897. augusztus 9-én született Makón egy parasztcsalád tizenegyedik gyermekeként, testvéreivel heten maradtak életben. A család 26 holdnyi földön gazdálkodott, és csak a legkisebb fiút, Jánost taníttatta, aki szülővárosában érettségizett, 1914 és 1918 között a 46. gyalogezred katonája volt, és tartalékos hadnagyként szerelt le. 1919-ben a budapesti Királyi József Műegyetemre iratkozott be.

Szülei azonban nem tudták anyagilag megfelelően támogatni, és saját bevallása szerint a matematikával is hadilábon állt. Így otthagyta az egyetemet, rövid ideig villanyszerelőként, illetve lakatosként állt munkába a fővárosban. Miután 1920 tavaszán véget ért Makó román megszállása, azzal tért vissza szülővárosába, hogy még nem tudja, milyen tanulmányokat szeretne folytatni. Három évig otthon, a családi kisbirtokon gazdálkodott, ezután úgy döntött, hogy beiratkozik a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. 1928-ban szerzett jogi doktorátust, majd Könyves-Kolonics József, a köztiszteletben álló makói ellenzéki ügyvéd6 irodájában kezdte pályáját. Közben a helyi lapokba cikkeket írt a szegény ember csendőrök általi megaláztatásáról; a parasztság sorsa foglalkoztatta.

1929-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Kossuth Pártba, majd a Független Kisgazdapárt 1930. októberi, Békés községben történt zászlóbontása után Csorba a párt makói és Csanád vármegyei szervezője, majd makói vezetője és a párt országos választmányának a tagja lett. Feltétlen támogatója volt az FKGP elnökének, a szintén makói születésű Eckhardt Tibornak. Makón ez idő tájt nagyon mozgalmas volt a politikai közélet. Csorba egyik politikai ellenfele Erdei Ferenc, a Kossuth Párt makói szervezetének radikális politikusa volt. Azonban ez nem akadályozta meg őket, illetve a makói demokratikus erőket abban, hogy az 1930-as évek közepén összefogjanak – Erdei mellett ebben jelentős része volt Csorba Jánosnak is.

Ennek következtében a makói szociáldemokraták, kisgazdák és Kossuth-pártiak 1937 tavaszán közösen támogatták a Márciusi Front országos programját. 1937-ben Csorba felelős kiadója volt a kisgazdapárt helyi napilapjának, a Makói Független Újságnak, majd ennek betiltása után a párt vármegyei lapjának, a Délvidéki Független Hírlapnak, amelyet 1939 augusztusától adott ki. Hogy ezek a lapok megjelenhessenek, saját költségén vett egy kis nyomdát, amely majd a kitelepítésre ürügyként fog szolgálni évekkel később: Csorbára rásütik a „volt nyomdatulajdonos” bélyeget.

1944. március 19. után Csorba illegalitásba kényszerült, bujkálnia kellett; befogadói között ott találjuk többek között Kovács Margit keramikust. Az illegalitás szabályaira Feri Sándor ügyvéd oktatta ki, akit az FKGP polgári tagozatából ismert, de akkor már illegális kommunista volt. Csorba jó tanítványnak bizonyult, külsejét megváltoztatta, szakállt növesztett, bottal, bicegve járt. 1944 szeptemberében ideiglenesen feladta az illegalitást: aktívan részt vett a képviselőháznak azon az ülésén, amelyen Lakatos Géza kormánya a parlamentben bemutatkozott, háborúellenes felszólalása nagy visszhangot keltett.

Bajcsy-Zsilinszky révén bekerült a nemzeti ellenállási mozgalomba, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában Bajcsy-Zsilinszky helyettese volt. 1944. november 22-én csak egy szerencsés véletlen folytán kerülte el a dr. Tartsay Vilmos lakásán letartóztatottak tragikus sorsát.

1945. január 18-án, ahogy Pest ostroma véget ért, Csorba azonnal a Tisza Kálmán térre (később Köztársaság, ma II. János Pál pápa tér) sietett, mivel eljutott hozzá a hír, hogy itt gyülekeznek azok, akik tenni szeretnének valamit a városért. Itt, mint kiderült, a Magyar Kommunista Párt rendezkedett be, maga köré gyűjtve mindenkit, aki részt akart vállalni az élet háború utáni megindításában. Csorba „illetékest” keresett, ekkor mindjárt a kommunista párti Vas Zoltánhoz irányították, aki nemrég érkezett Debrecenből az Ideiglenes Nemzeti Kormány felhatalmazásával.

1945, Szervita tér a Bárczy István (Kamermayer Károly) utca felé nézve, jobbra a Városház utca (Kép forrása: Fortepan / Vörös Hadsereg)

Vas Zoltán a következő szavakkal fogadta Csorbát: „Te vagy tehát Csorba doktor? Téged kellett megkeresnem! Megegyeztünk Debrecenben, ha feltalálható vagy, te leszel Budapest polgármestere.” Csorba szabadkozott, nem akart vidékiként ilyen felelős tisztséget viselni a fővárosban, de Vas győzködte: az antifasiszta ellenállás sem volt a kenyere korábban, mégis megállta a helyét.

Lassan Budapest újra élni kezdett. Március 21-én a Vörös Hadsereg megnyitott két ideiglenesen felállított, cölöpökre és pontonokra épített hidat (a Ferenc József és a Margit hidat) a gyalogos polgári forgalom számára. Április 3-án a Horthy Miklós híd (mai Petőfi híd) roncsain épült pontonhidat is átadták. A sérült közműhálózat kijavítása is nagy ütemben haladt. Április elején a Fővárosi Gázművek egy ideiglenes gázvezetéket helyezett el a Boráros tér – Budai hídfő közötti pontonhíd alatt, így a vezetékek megtisztítása, ellenőrzése után előbb Budán, majd Pesten is fokozatosan kezdték bekapcsolni a háztartásokat a gázszolgáltatásba.

Ugyanekkorra a vízvezetékek kijavítása, a Fővárosi Vízművek gépeinek rendbehozatala előrehaladtával már naponta kétszer két órára biztosították a főváros lakóinak a vezetékes vizet. Az Elektromos Művek kábel- és gépi berendezésekben bekövetkezett kárai is jelentősek voltak. A helyreállítási munkálatok kezdetén csupán egy kisebb erőművet tudtak üzembe állítani, az is a szovjet katonai parancsnokság ellátását szolgálta. Csak a kelenföldi Erőmű üzembe helyezése után, májusban indulhatott meg a folyamatos áramszolgáltatás a város számára, ekkor már a közvilágítást is kezdték visszakapcsolni.

következő oldal 1 / 2