Pénzfeldobás után nyerte el az első repülés jogát az ifjabb Wright fivér
2022. augusztus 19. 11:50 Múlt-kor
151 éve, 1871. augusztus 19-én született az Ohio állambeli Daytonban Orville Wright, az első valódi repülőgépet előállító testvérpár, a Wright fivérek fiatalabbik tagja. Korán elhunyt bátyjával, Wilburrel közösen nem csupán megépítették az első, levegőnél nehezebb, motoros repülőgépet, de az első repülést is végrehajtották vele 1903-ban, továbbá a napjainkban is használt konvencionális repülőgép-irányítási mechanizmusokat, a szárnyak és vezérsíkok mozgatható, billenthető elemeit is ők fejlesztették ki.
Korábban
Nyomdászok, biciklijavítók, repülőgép-készítők
Orville Wright az angol és holland származású Milton Wright és a német valamint svájci felmenőkkel rendelkező Susan Catherine Koerner összesen hét gyermekének egyike volt, ám élete során négy évvel idősebb bátyjával, Wilburrel ápolt különleges kapcsolatot.
Édesapjuk a Krisztusban Egyesült Testvérek nevű evangéliumi protestáns egyház püspöke volt, emiatt életük során a család számos alkalommal költözött – emiatt végül, bár mindketten jártak gimnáziumba, egyikőjük sem végezte el azt.
Orville a harmadik osztály után, 1889-ben hagyta ott a gimnáziumot, hogy saját nyomdavállalkozást alapítson, amelybe Wilbur is beszállt. Ketten elindítottak egy saját hetilapot, amely idővel napilappá vált, azonban hamar jövedelmezőbbnek találták a külső megbízások teljesítését.
1892-ben a testvérpár úgy döntött, meglovagolja az Egyesült Államokat elragadó „bicikliőrületet”, és javítóműhelyt nyitottak, a vállalkozás keretében 1896-tól már gyártottak is saját márkájú kerékpárokat.
Ekkoriban, az 1890-es években találkoztak a német Otto Lilienthal nevével, akinek sikeres siklórepülései – és a róluk készült fényképek – elültették bennük a repülés iránti érdeklődés magját.
A testvérek otthona 1900 körül
1896-ban három fontos fejlemény is történt a repülésben: Samuel Langley, a Smithsonian Intézet titkára sikeresen reptetett egy pilóta nélküli, gőzmotorral felszerelt repülőgépet, a francia–amerikai Octave Chanute a Michigan-tó partján több feltalálóval együtt tesztelt különféle siklórepülőket, illetve a „mozgalom” hőse, Otto Lilienthal egyik repülése közben balesetet szenvedett, és életét vesztette. A Wright fivérek későbbi elbeszélése szerint utóbbi volt az, ami után komolyabban elkezdtek gondolkodni saját repülő szerkezetük kifejlesztésén.
Habár a testvérek mindig egységes arculatot mutattak a külvilág felé, és egyenlően osztoztak fejlesztéseik érdemein, kortársaik szerint aligha férhet kétség ahhoz, hogy az idősebb testvér, Wilbur volt a vezéregyéniség.
Lilienthal sorsának dacára a Wright fivérek egyetértettek módszertanával: úgy gondolták, a repülőgép irányításának mechanikáját siklórepülőn kell kifejleszteni, és csak ezután érdemes foglalkozni a meghajtással. Az irányítást egyenesen a fő megoldandó kérdésnek tartották – úgy vélték, Lilienthal és mások eredményei alapján a szárnyakról és a felhajtóerőről, illetve a kor más feltalálóinak köszönhetően a motorokról is elegendő tudás állt rendelkezésre a meghajtással bíró repülőgép kifejlesztéséhez.
A repüléssel foglalkozó kortársaik ezzel ellentétesen gondolkodtak: a francia Clément Ader, valamint az amerikai Hiram Maxim és Samuel Langley rendre kipróbálatlan (vagy semmiféle) irányítórendszerrel felszerelt szerkezetekhez rögzítettek különböző motorokat, amelyeket aztán emberi irányítással szándékoztak tesztelni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.