Holtában lefejezés volt a jutalma az utókortól Richelieu bíborosnak
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
Posztumusz lefejezés
Bár Richelieu a belpolitikában leverte a hugenották lázadásait, a külügyekben nem ódzkodott a protestánsokkal való együttműködéstől. Franciaország európai vezető pozíciójának legfőbb akadályát ugyanis a fanatikusan katolikus Habsburg-dinasztia jelentette.
Bár a franciák sokáig csak diplomáciai támogatást nyújtottak a svédeknek és a protestáns fejedelmeknek, 1635-től szövetségesei vereségei miatt kénytelenek voltak közvetlenül is beszállni a konfliktusba, amely ekkorra már vallásháborúból a Franciaország és a Habsburgok között az európai hegemóniáért folytatott fegyveres küzdelemmé alakult át. Richelieu már nem volt képes pusztán diplomáciai manőverekkel sakkban tartani a háborús feleket.
A francia alakulatok kezdetben számos vereséget szenvedtek el a császári csapatoktól, és a bíborosnak a megemelt adók miatt kitört felkeléseken is úrrá kellett lennie. Franciaország azonban 1640-től sikert sikerre halmozott, és végül győztesen került ki a harmincéves háborúból.
A sikerek kovácsai ezt azonban már nem élhették meg. Richelieu 1642 decemberében halt meg mellhártyagyulladásban, XIII. Lajos pedig öt hónappal később, 1643. május 14-n hunyt el. A bíboros halálakor a súlyos adóterhekkel sújtott parasztság ujjongott.
A francia forradalom idején Richelieu sírboltját felnyitották, és mint „árulót” lefejezték. Testét a Szajnába dobták. Koponyáját szerzetesek rejtették el a Sorbonne templomában.
A 20. században a bíboros már hellyel-közzel őt megillető helyre került a köztudatban. Eredetileg az ő nevét viselte volna az első francia atommeghajtású repülőgép-hordozó is, ám ebben a megtiszteltetésben végül egy hasonlóan nagy formátumú francia politikus, Charles de Gaulle részesült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap