2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az eredménytelen tárgyalások egyházszakadáshoz vezetnek

2004. július 17. 15:50

Amikor eredménytelen tárgyalásait követően Humbertus bíboros a konstantinápolyi Haggia Sophia oltárára helyezte a Mikhaél Kérullariosz pátriárkát kiközösítő bullát, sem ő, sem kortársai nem tudhatták, hogy ezzel egy minden addiginál tartósabb szakadás, szkizma vette kezdetét a keresztény egyházon belül. A görög Kelet és a latin Nyugat már régóta eltérő szokásokat követett. A görögkeletiek nem ismerték el a pápa főségét; a szentlelket csak az Atyától származtattak, a Fiútól pedig nem; nem fogadták el a nyugati zsinatok határozatait, így többek között a szeplőtelen fogantatás dogmáját sem. Ennek ellenére az egyetemes egyház elvi egységét sokáig sikerült fenntartani. Ez alkalommal azonban lehetetlennek bizonyult az aktuális ellentétek elsimítása, s eredménytelenek maradtak az egység helyreállítására tett későbbi kísérletek is. A Kelet és a Nyugat közötti határ a 10. században Erdély és a Dunántúl között húzódott: az erdélyi Gyula - Szent István ellenfelének apjáról van szó - területén görög térítő püspök tevékenykedett, a dunántúli Géza pedig azok előtt nyitotta meg országát, akik a latin rítusú kereszténységet hirdették. Ezt a választóvonalat Szent István állam- és egyházszervezése visszaszorította királysága déli és keleti határaira, ám ennek ellenére a görög kereszténység tartósan jelen tudott maradni a Kárpát-medencében. Veszprémvölgyben maga István - más elképzelés szerint apja, Géza alapított monostort görög apácák számára. A Kijevből hazatérő I. András esetleg, felesége, Anasztázia bizonyosan a keleti kereszténység tanait követte. Uralkodásuk alatt Tihanyban és Visegrádon jött létre görög monostor. Az egyetemes egyházban bekövetkezett szakadás eleinte csupán úgy éreztette hatását, hogy újabb alapításokra már nem került sor. A görög egyházi intézmények a 13. század elejére szűntek meg, a keleti kereszténység azonban ennek ellenére sem tűnt el az országból: az ekkortájt beköltöző románok és szerbek ugyanis a görög rítust követtek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár