100 éves az Erzsébet híd
2003. október 10. 11:15
1903. október 10-én adták át a forgalomnak a kezdetben Eskü-téri hídként emlegetett dunai átkelőhelyet
Czekelius Aurél munkája
| a régi híd |
A híd megépítésére irányuló javaslatot elsőnek Pálóczi Antal építész vetette fel 1885-ben, s indítványát a parlament meg is szavazta. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1890-es szakvéleménye viszont így hangzott: "Az Eskü-téri híd építése mindenképpen és teljességgel célszerűtlen, kivéve a gyalogközlekedés ez esetben lényegtelen álláspontját." Szerencsére a testület később megváltoztatta álláspontját.
Az építkezést (a Vámház-téri /Szabadság/ híddal egyetemben) az 1893. évi XIV. törvénycikk rendelte el. A tervezésre nemzetközi pályázatot írtak ki, a beérkezett 53 terv közül Julius Kübler német mérnök, valamint Eisenlohr és Weige építészek egynyílású kábelhídja kapta az első díjat, ám a minisztérium, mint beruházó a hazai ipart akarta pártolni, amely még nem volt képes a megfelelő kábeleket előállítani. A kiviteli terveket végül Czekelius Aurél készítette el Kherndl Antal műegyetemi tanár statikai elméletei alapján. A lánchíd - melynek 15 méteres tartólánc-elemeit Diósgyőrban gyártották - ekkor már nem volt korszerű szerkezeti megoldás. Jellemző, hogy a majd 500 méter nyílású New York-i Brooklyn-kábelhidat már húsz évvel korábban, 1883-ban átadták.
| lerombolva |
Az építkezés 1897-ben kezdődött. A vasszerkezetet a MÁVAG elődje gyártotta, karbonacélból. Az építés során a budai hídfő megcsúszott a Duna felé, ezért a hídfők elé mindkét parton betontömböt helyeztek el. A pillérek tartószerkezeteit romantikus vasdíszek borították, a torony tetején funkció nélküli csúcsok magasodtak. A szerkezet súlya 11 ezer 170 tonna, az építési költség 12,4 millió korona volt. Forgalomba helyezésekor a két pillér közötti 290 méteres távolságával az Erzsébet-híd volt a világ legnagyobb nyílású közúti lánchídja (1926-ban épült egy 340 méteres nyílású lánchíd a brazíliai Florianopolisban). A létesítmény teljes hossza 378,6 méter, a két 44,3 méteres parti nyílást nem lánc tartotta. A 11 méter széles kocsiút mellett a gyalogosok számára kétoldalt egyenként 3,5 méteres járda készült, s a láncok e járdák külső oldalán helyezkedtek el. A híd elsőként teremtett Budapesten a Duna két partja között villamos kapcsolatot, a vágányok kétoldalt, a járdák mellett kaptak helyet.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit 13:28
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11














