Régi somogyi oklevelek az interneten
2004. június 23. 18:30
Páratlan értékű, 1526 előtti oklevelek kerülnek fel az internetre, a Somogy Megyei Levéltár honlapjára - közölte a levéltár igazgatója az MTI-vel.
Bősze Sándor elmondta, hogy az intézmény féltve őrzött oklevélgyűjteménye napokon belül bárki számára elérhető és megtekinthető lesz az interneten, ami kivált a kutatók számára jelent nagy segítséget, hiszen az eredeti okleveleket még ők sem tanulmányozhatták, most viszont erre ily módon lehetőségük lesz.
A levéltár igazgatójának beszámolója szerint az intézmény honlapjára (www.smarchive.hu) felkerülő 125 oklevél között Somogy megye számára a legbecsesebb az az 1498-ban kiállított okirat, amelyben II. László király, a vármegyék közül elsőként, címerhasználati jogot adományozott Somogynak.
A levéltár birtokában lévő legrégebbi oklevél - a pécsi prépost egy földtulajdoni vitában közzétett bizonyságlevele - 1232-ből való.
A többi között ugyancsak felkerül a honlapra Károly Róbert 1327-ből származó parancslevele, amelyben egy megrögzött bűnöző elfogatásáról rendelkezik, valamint Mátyás király 1468-ban keltezett oklevele, amely arról értesíti a bírákat, hogy egy zalai "gyilkos gonosztevő" birtokait elkobozzák, s annak tulajdonjoga visszaszáll a királyra.
Az okleveleket gondos előkészületek után úgynevezett hidegfényű, a pergament nem roncsoló szkennerrel másolták le. A digitális képek mellett megtalálható minden lényeges adat, a latin nyelvű oklevelekhez pedig magyar nyelvű tartalmi kivonatot mellékeltek.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap