Mínusz tíz fokban is napi 16-20 órát dolgoztak a budapesti Kossuth híd építői

Budapest ostroma alatt a szovjet Vörös Hadsereg elől Budára visszavonuló németek a főváros két partja közötti összeköttetést biztosító valamennyi hidat felrobbantották. Vereségüket ez sem tudta meggátolni, az utolsó, Budán ellenálló egységek 1945. február 13-án tették le a fegyvert. A szovjetek a két oldal összeköttetésének megteremtése érdekében 1945. március-április folyamán a Margit-híd mellett ideiglenes hidat vertek, majd a Fővám térnél a Ferenc József (ma: Szabadság) híd, a Boráros térnél pedig a Horthy Miklós (ma: Petőfi) híd roncsaira szükséghidakat eszkábáltak. Áprilisban a déli összekötő vasúti hídnál készült szükséghíd, majd novemberre az Erzsébet híd mellett megépült a népnyelv által csak "Böskének" becézett pontonhíd.

Előre látható volt, hogy ezek az átkelők a téli jégzajlás idején használhatatlanná válnak, így a kormány már 1945. április 19-én úgy döntött, hogy "fél-állandó" hidat kell készíteni. Ennek helyét a budai Batthyány tér és a Parlament előtti Kossuth Lajos tér között jelölték ki (innen a híd neve), mert a környéken ki lehetett alakítani a hídfőket és fa elhajtókat, és a mederben sem volt akadálya a pillérépítésnek. Az első tervek hétnyílású fahídról szóltak, a legnagyobb nyílás 80 méteres lett volna. Nagy fahíd építésében azonban a szakembereknek nem volt tapasztalatuk, és a facölöpök sem tűntek elég megbízhatónak a jégzajlások ellen. A tervezők, Mistéth Endre és Hilvert Elek ezért vasbeton pilléreket és a főnyílásokban acélcsövekből hegesztett rácsos szerkezetet javasoltak. A híd középső három nyílása 55, 80 és 55 méter, a part melletti három-három nyílás 27,5 méteres volt; ezeket fából tervezték, de végül csak egy-egy készült fából, ezt 1954-ben cserélték acélra. A kilencnyílású híd teljes hossza 355 méter volt.

Az alapozásnál pillérenként 14 darab 256 mm átmérőjű vascső cölöpöt vertek le, köréjük, a meder fenekéig 15 cm-es előre gyártott vasbeton köpenyfalat engedtek le, amit a víz alatt kibetonoztak, a sodrás ellen kőhányással védték meg. A cölöpverést 1945. május 16-án kezdték, a nyolc mederpillér öt és fél hónap alatt készült el. Ezt követte a felszerkezet, ez volt Magyarországon az első hegesztett főtartójú híd. A vasanyagot olajkutakból, kiemelt hídroncsokból és összedőlt házakból szerezték, a faanyag dunai fürdők elbontásából származott. A kétszer egy forgalmi sávos pálya szélessége 7, a fapallókból készült járdáké 3,35 méter volt, a hidat 15 tonnás járművekre méretezték. Építéséhez 850 tonna vasat és 3000 köbméter fát használtak fel, a szakmunkások az ország minden részéből érkeztek. Az acélszerkezetet a Csepel Vasmű és a Győri Vagongyár készítette, a beépítést a szeptember 22-én felavatott 100 tonnás József Attila úszódaru végezte, mely később a roncskiemeléseknél és a hidak újjáépítésénél is szolgált. Az építők még a januári mínusz tíz fokos hidegben is napi 16-20 órát dolgoztak. A "hídcsatának" egy halottja volt, egy szállítóhajó elsüllyedésekor pedig hat embert kellett kimenteni a Dunából.

A gyalogos forgalom 1946. január 15-én indult meg, de a hivatalos átadó ünnepséget az utolsó Duna-hidak felrobbantásának első évfordulóján, 1946. január 18-án tartották. (A jégzajlás egy héttel korábban tette tönkre a pontonhidakat.) Az avatáson Tildy Zoltán kormányfő, Gerő Ernő közlekedési miniszter, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság részéről a szovjet Levuskin és Trajin tábornokok, Townsend amerikai ezredes és Edgecumbe brit tábornok voltak jelen. A hidat a fővárosiak nevében Bechtler Péter alpolgármester vette át. A hídon a járművek óránként tíz kilométeres sebességgel, 20 méteres követési távolsággal közlekedhettek, az autóbuszforgalom március 12-én indult meg. A hídépítést Zádor István festőművész örökítette meg, Háy Gyula pedig drámát írt róla Az élet hídja címmel.

A korlátozott teherbírású Kossuth híd az állandó Duna-hidak újjáépítése után már nélkülözhetővé vált. 1956 tavaszán lezárták a jármű-, majd 1957-ben a gyalogosforgalom elől, bontását 1960. március 17-én kezdték meg. A hídnyílások vasszerkezetét két úszódaru egy darabban tette partra, itt feldarabolták, majd elszállították őket. A pilléreket lazító robbantással, majd légkalapáccsal távolították el, a törmeléket a mederből úszódaru emelte ki. A cölöpöket elvágták, a köpenyeket kiemelték, és Kulcsig úsztatták le, ahol a partba építették be azokat. A meder tisztítása 1963. január 2-án ért véget. A két hídfő helyét a pesti és a budai rakparton emléktábla őrzi.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
• 26 éves az Európai Unió
• Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
• Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
• A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
• 10 tény a ruandai népirtásról
• 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
• Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
• Viták a közös európai történelem kapcsán