Szokatlanul enyhe ítélettel zárult a frankhamisítási botrány

A szálak az 1848-1849-es szabadságharcban a császári oldalon harcoló tábornagy unokája, Windischgrätz Lajos herceghez vezettek. Windischgrätz a frankhamisítási botrány előtt is szeretett a tilosban járni, panamái miatt például meg kellett válnia a közellátási miniszteri posztjától. A herceg, akit komoly adósságok terheltek, már a húszas évek elején is megpróbálkozott a frankhamisítással sárospataki birtokán, de kísérletei nem jártak sikerrel. Windischgrätz nem csüggedt, külföldi segítség után nézett.

A pénzhamisítás természetesen nem az 1920-as évek találmánya volt, de ebben az időben az illegális tevékenység érdekes színezetet kapott, a revans eszköze lett. Egyes, az első világháború vesztes országaiban működő hazafias, irredenta körök ugyanis a győztes nemzetek valutáinak hamisításával akartak gazdasági károkat okozni a győzőknek, és egyben pénzügyi előnyökhöz jutni.

A magyar revizionisták pénzhamisítási elképzeléseit német szélsőjobboldali katonatisztek inspirálták, akik 1923-ban hamis ezerfrankosokkal próbáltak pénzügyi káoszt okozni az ősellenségnek számító Franciaországban. A vállalkozás megbukott, de a bajor szélsőjobboldali körökhöz tartozó német hazafiak a „hardvert”, azaz a nyomdagépeket továbbadták magyar elvbarátaiknak.

A dolog pikantériája az volt, hogy az akcióba a magyar állami szervek is belekeveredtek. A gépeket például a Pénzügyminisztérium rendelte meg, amelyeket a korábbi külügyminiszter, Teleki Pál által irányított Állami Térképészeti Intézetben helyeztek működésbe. A titkos akciót Windischgrätz fogta össze, a frankhamisítási munkálatokat pedig Gerő László őrnagy irányította a Térképészeti Intézet Retek utcai pincéjében.

A hamisítóknak meggyűlt a bajuk a vízjellel, de a bankjegyek alapjául szolgáló papírral is, a franciák ugyanis a gyarmataikról szerezték be annak nyersanyagát. Az eredmény felemásra sikeredett, a 30 ezer bankjegyből csak 4400 volt valóban elfogadható minőségű. A számok a bankókon gyakran egy, de akár három milliméterrel is nagyobbak voltak, az árnyékolás is problémás volt, a bankjegyek tapintásra durvábbnak és vastagabbnak tűntek.

Baross Gábor, a Postatakarékpénztár akkori elnöke úgy ítélte meg, hogy az elkészült hamis pénzzel az egyszerű polgárok átverhetők, a pénzintézetek és a szakértők azonban nem. A kétes minőség miatt a műveletben résztvevők akként döntöttek, hogy nem Franciaországban, hanem más országokban, így például Hollandiában, Olaszországban és Belgiumban fogják teríteni a hamis valutát. A bankókat diplomáciai futárpostával tervezték eljuttatni a célországokba.

Miután Zadravecz István tábori püspök megáldotta a Térképészeti Intézetben elkészült bankjegyeket, Nádosy Imre rendőrfőkapitány segítségével egy egész bőröndnyi hamis frankot sikerült diplomáciai csomagként Hollandiába juttatni. A kétbalkezes futár, Jankovich Arisztid egy amszterdami (más források szerint egy hágai) bankban azonban tévedésből egy hamis 1000 frankost akart beváltani.

A nagy címletű bankjegy azonban felkeltette a banki alkalmazott figyelmét. Jankovichot 1925. december 14-én tartóztatták le. A holland hatóságok hamarosan lefogták Jankovich két, Hollandiában tartózkodó segítőjét, Mankovich Györgyöt és Marsovszky Györgyöt is, akiknél a Pesti Napló 1925. december 20-i száma szerint „10 millió frank értékű hamis bankjegyet találtak”.

A franciák egyébként tudtak arról, hogy Magyarországon valami készül. Egyik informátoruk egy magyar üzletember, Halmos Károly volt. Miután Halmos üzleti nézeteltérésbe keveredett Windischgrätz-cel, bosszúból jelentett a franciáknak.

A botrány óriásira dagadt. Windischgrätz Lajos és Nádosy Imre rendőrfőkapitány hamar a gyanúsítottak listájára került, és nem sokkal később nyilvánvalóvá vált, hogy Bethlen István miniszterelnök is tudott az akcióról. Az ellenzék mozgásba lendült, de sem a franciáknak, sem az angoloknak nem volt érdekük, hogy megbuktassák a nemzetközi életben elfogadott Bethlent és stabilnak tartott kormányát, így nem helyeztek diplomáciai nyomást az országra.

A bírósági eljárás a magyarországi joggyakorlathoz képest példátlan gyorsasággal zajlott. Az 1926 áprilisában elkezdődött perben május végén már meghozták a szokatlanul enyhe ítéletet. Windischgrätz Lajost és Nádosy Istvánt külön-külön négy év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották, a többi 22 vádlott pedig enyhébb fogházbüntetést kapott (Gerő László például csak két évet).

Nádosy és Windischgrätz hamarabb szabadult, 1928-ban kormányzói kegyelemben részesültek. A trianoni trauma által a magyar néplélekben ütött mély sebeket jól tükrözte, hogy a magyar közvélemény túlnyomó hányada egyáltalán nem ítélte el az akcióban résztvevőket, inkább hazafiként tekintettek a pénzhamisítókra.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai