Értelmiség és kulturális elit a XVIII. századi Magyarországon

2003. július 30. 03:47 Kosáry Domokos

A debreceni kollégium

Az egyházak értelmisége egyszerre többféle funkciót is ellátott. A nagy jezsuita és református oktatási központok nyomdát is vezettek. A református kollégiumi tanárok nemegyszer folytattak orvosi gyakorlatot. A jezsuiták gyógyszertárakat állítottak fel. Külön katolikus szerzetesrendek foglalkoztak gyógyítással. A laicizáltabb evangélikus orvosok, köztük Boerhaave tanítványai, olykor már világi szervek, így városok alkalmazottjai voltak. Közülük Perliczy János Dániel elsőnek dolgozta ki egy hazai orvosi főiskola tervét (1742).

Az értelmiségi réteg magasabb szintű, jelentősebb tagjai szinte mind polihisztorok voltak, részint, mert a differenciálódás még nem sokat haladt előre, részint pedig mivel - főként az egyházak szolgálatában - sokféle teendőt kellett ellátniuk, különféle tárgyakat tanítaniuk. Hatvani István (1718-1786), aki a debreceni kollégium tanáraként nemzedékeket oktatott természettudományokra, orvos, fizikus, csillagász, vegyész, matematikus, statisztikus és közgazdász volt egy személyben, és csak közben egyházához ragaszkodó teológus is. Mindennek ellenére azonban, ugyancsak hasonló, közös vonásként, a korszerű, laicizált tudományos ismeretek fejlődése is előrehaladt. A XVII. század vége óta kibontakozó, protestáns és katolikus egyháztörténeti adatgyűjtésből sorra kiágazott a magyar történelem, illetve földrajz (először Bél műveiben), valamint a história litteraria, vagyis az irodalom- és tudománytörténet. A természettudományok fejlődésére már utaltunk.

A magasabb intellektuális képzésben nagy szerepe volt annak, hogy hagyományosan sok magyarországi diák végezte tanulmányait külföldi egyetemeken. A katolikus papok egy része Itáliában. A piaristák, láttuk, innen hozták az eklektikus filozófiát és az új fizikát. Főleg azonban a protestánsok igyekeztek a svájci, holland, részben angol, de főleg a német egyetemekre, hiszen protestáns egyetem Magyarországon nem működött. Különböző pénzalapok, alapítványok, ösztöndíjak segítségével tehetséges, szegény diákok is körülnézhettek Európában és szerezhettek teológiai és nemegyszer orvosi diplomát. Pontos összesítő adataink még nincsenek, de az 1700-1790 közt külföldön tanult fiatalok száma több mint 3000 lehetett. Bázelre ez időszakban összesen mintegy 200, de Jénára 1760-1799 közt 629 jutott. Göttingának, bár 1767 - 1808 közt csak 285 diák látogatta, különösen nagy szerepe volt a felvilágosodás terjesztésében, annyival is inkább, mivel ide nemcsak értelmiségiek mentek, köztük az első magyar nyelvű újság (1780) jövendő szerkesztője, Rát Mátyás, hanem olyan nemesek és főnemesek is, akik politikai súllyal bírtak otthon.

E feudális társadalomban tehát, amelynek elmaradtságát, nem indok nélkül, annyit szoktuk emlegetni, mégis kezdett kialakulni egy olyan értelmiség, amelynek élgárdája nemzetközileg is jó, kelet-európai viszonylatban pedig különösen jó színvonalat képviselt. E tudós hajlamú szerzők, saját szervezet híján, külföldi tudós társaságok munkájába kapcsolódtak bele. Főleg németekébe, bár akadt köztük, aki a Royal Society tagja lett. De már az 1730-as évektől kezdve felmerült, egyre sürgetőben, egy magyarországi tudós társaság neve is.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az értelmiségiek többsége nem e kis tudós elitbe tartozott, hanem jóval alacsonyabb szinteken foglalt helyet, elég széles mezőnyben, egészen a falusi tanítókig, akik a különböző felekezetű helyi lelkészeknek voltak alárendeltjei, és akik, legalábbis a század utolsó harmadától, midőn már nemcsak zömmel mellékfoglalkozásként, mint nótáriusok, sekrestyések stb., hanem önálló hivatásként, előírt képzés után végezték munkájukat, szintén ide számíthatók.

S ezzel máris ott vagyunk az értelmiségi réteg - vagy rétegek - társadalmi összetételének és a feudális társadalomban elfoglalt helyének problémáinál. Nyilvánvaló, hogy a maga módján mindegyik egyház betagolódott a feudális társadalomba. A katolikus főpapok többsége főnemes családok sarja volt. A protestáns egyházakra mind nagyobb befolyást gyakoroltak világi, főnemes és nemes híveik. Értelmiségi utánpótlását viszont mindegyik egyház elég nagy részben nem nemes, polgári, mezővárosi, falusi, kézműves, szegény szabad paraszti vagy esetleg jobbágyszármazású diákokból nevelte. A győri jezsuita gimnázium 351 diákja közt 1744-ben 2 főnemest, 132 nemest, 125 polgárt, 92 egyéb nem nemest találunk. 1780-ban, a pesti piarista gimnázium 406 diákja közül 158 volt nemes, 175 polgár és 73 egyéb nem nemes. A nemes- és polgárfiúk nagy részének jövője többé-kevésbé nyilván biztosítva volt. De az "egyéb" nem nemesek nagy része jó esetben valami egyházi, értelmiségi posztban reménykedhetett.

Számos adat jelzi, hogy a XVIII. században mind a katolikus, mind protestáns gimnáziumok körül elég nagy számban rajzott a sok szegény diák. Ezek részben adományokat gyűjtve, részben az iskolák segítségével, különböző - nemegyszer inasi - szolgálatok vállalásával próbálták megélhetésüket biztosítani. Katolikus részről főleg a piarista iskolák voltak a nyomorgó tanulás és az esetleges, szerény felemelkedés reményének ily központjai a késő feudális társadalom zord realitásai közt. Pest város 1757-ben a köznyugalom érdekére hivatkozva kérte a helytartótanácsot, tiltsa el a helyi piaristákat a messziről odavándorló koldusdiákok felvételétől. A tilalmakat azonban az érdekelt egyházi testületek már csak azért sem nagyon vették figyelembe, mivel a szegény diákok képezték, nagy lemorzsolódás után, saját olcsó munkaerő-tartalékukat.

A nagy református kollégiumokban közismerten sok volt a szegény tanuló vagy éppen a szolgadiák. A kálvinista papságnak ugyanis - egyházi nagybirtokok híján - inkább csak vezető rétege volt nemes, és akkor is rendszerint egyszerűbb nemes származású. A különböző szintű oktatók és a valamivel többre becsült lelkészek többsége a szegény tanulók soraiból került ki. A nemesifjakat viszont, külön gonddal, világi közéleti pályákra készítették elő. A kolozsvári református kollégium tanárai 1782-ben, hivatalos beadványban szögezték le, hogy míg a jobb módú nemesfiúk vagy birtokukra térnek haza, vagy a jogi, hivatali, illetve katonai pályák felé tájékozódnak, "egyházi pályára csak a szegények készülnek", és ezek "sorsuk enyhítése céljából" jobban igyekeznek is.

Világosan kell látnunk azonban, hogy mind a katolikus, mind a protestáns, kálvinista ortodoxiának, az adott feudális rendszeren belül olyan, szigorúan saját szellemében felnevelt és fegyelmének hagyományosan alávetett, szegény értelmiségi utánpótlásra volt szüksége, amely gyermekkorától fogva megszokta függő helyzetét, sovány kenyerét, és amely kötelességtudóan elvégezte mindazt az értelmiségi munkát, amire a birtokos nemesúr maga nemigen vállalkozott. Az egyházi ortodoxia könyörtelen tudott lenni azokkal szemben, akik megszegték a konformizmus előírásait. Kizárta és nyomorba taszította a kolozsvári református kollégium első jogtanárát, Huszti Andrást, aki pedig csak a kissé világiasabb és korszerűbb, nemesi jogfelfogást képviselte (1742). Igaz viszont, hogy az egyházi keret ugyanakkor védelmet is biztosított. Főleg az olyan erős, anyagilag is független központban, mint a debreceni kollégium volt. Hatvani professzor, mint értelmiségi, az iskola egyházi jellegéhez, mint védőburokhoz ragaszkodott saját felekezetének nemességével szemben is.

Az értelmiségi réteg, saját erő híján, más erők támogatására szorult. Eleinte ezeket elsősorban az egyházakban találta meg. Bizonyos fokig persze már ekkor is voltak értelmiségiek, az alsóbb szintű kincstári, kamarai hivatalnokok, valamint a feudális uradalmak és a városi önkormányzatok írásbeli munkát végző alkalmazottjai sorában - bár óvakodnunk kell attól, hogy minden, az állam, a nemesi megyék vagy a nagybirtokos főurak szolgálatában álló köznemest is minden további nélkül értelmiséginek tekintsünk. Az állam és a nemesség azonban inkább csak a XVIII. század második felében, a felvilágosodás időszakában kezdett az értelmiségi funkcióknak mind nagyobb fontosságot tulajdonítani, s ezzel újabb lehetőségeket nyitni az értelmiségi pályák előtt. Az állam azért, mivel a Habsburg felvilágosult abszolutizmusnak, hogy a nemzetközi hatalmi rivalitásban megállhassa helyét, minden tekintetben magasabb szintre kellett felzárkóznia - bizonyos reformok segítségével, de persze a feudalizmus túlhaladása nélkül. Ezért nagyobb és szakképzettebb hivatali apparátusra, pénzügyi, gazdasági, közegészségügyi szakemberekre, a bányászat, közlekedés, földmérés, vízépítés terén mérnökökre, ugyanakkor pedig jobb tanerőkre és iskolákra, tanultabb kézművesekre és írástudóbb parasztokra volt szüksége.

De bizonyos változások mentek végbe a magyar nemességen belül is. A XVIII. század folyamán felemelkedett és emancipálódott a nagybirtokos arisztokrácia függéséből a jobb módú középnemesség és kialakult egy új, mozgékonyabb hivatali főnemesség. E rétegek már az 1740-es években erősödő önbizalommal kezdtek a hagyományos, vallásos, latin nevelés eszményeitől elfordulni és világibb, közéleti érdeklődést képviselni. A jelentős fordulat azonban a század második felében következett be. A nemesség kezdett az erősödő árutermelésben, a terményexport és a külső s belső piac problémáiban érdekeltté válni. Élenjáró elemei a felvilágosult törekvések felé tájékozódtak, bár a nemesség többségét képező, szélesebb alsó rétegek, velük ellentétben, a hagyományokhoz ragaszkodtak. Akadt, aki a felvilágosult abszolutizmus híve lett.

Az 1770-es évektől fogva azonban kibontakozott egy másik fontos tendencia, a felvilágosult nemességé. Ez eleinte nemzeti nyelvi-irodalmi programot tűzött maga elé, amely azonban röviden kiegészült politikai, gazdasági motívumokkal is. Ez a tendencia is magasabb színvonalat akart a feudalizmuson belül elérni, de a felvilágosult abszolutizmussal rivalizálva, a régi, rendi képviseleti rendszer akarta nemzeti keretben saját vezetése alatt korszerűsíteni. Ez is több teret és támogatást ígért, már nemzeti irodalmi célkitűzéseivel is, az értelmiségi funkcióknak.

előző oldal következő oldal 2 / 4