A vörösterror 133 napja

Értelmiség és kulturális elit a XVIII. századi Magyarországon

2003. július 30. 03:47 Kosáry Domokos

Az 1848 forradalmából született, új Magyarországhoz közelítve az első sorokban rendszerint a volt kiváltságosak, főleg a középnemesség képviselőivel találkozunk. Erős és aktív polgárság hiányában ugyanis, mint ismeretes, ez a nemesség volt az, amely a feudális rendszer válságából kiutat keresve a nemesi-liberális, ellenzéki reformmozgalmat, majd a polgári nemzeti átalakulást és a szabadságharcot vezette.

Mária Terézia előtt

Forrás: Kalocsa Főszékesegyházi Könyvtára

E nemesek mögött azonban, a második, harmadik sorokban, és különösen a speciális szakképzettséget kívánó funkciókban, nem egy értelmiségit találunk. Ezek egy új, részint szegény nemesi, de nagyobb részt nem nemesi, polgári, kispolgári vagy éppen plebejus származású intelligencia képviselői voltak. A polgári fejlődés ugyanis nemcsak a birtokos nemesekre hatott, afelé tolva őket, hogy a fejlettebb országok liberális burzsoáziájának szerepét próbálják betölteni, hanem szélesebb rétegekre is, megindítva egy olyan társadalmi mozgást, amely a francia vagy német kispolgárság hazai megfelelőjét kezdte létrehozni. E talajról nőtt ki az új, szélesebb értelmiség. Ennek irodalmi és politikai élcsapata, a pesti márciusi ifjak csoportja 1848 márciusában már forradalmat kezdeményezhetett és megkísérelte, hogy a liberális nemesi vezetéssel szemben önálló és cselekvő politikai szerepet vigyen.

 

Az értelmiségiek többsége azonban természetesnek találta, hogy a vezetést a nemességnek engedje át az új, polgári országban, amely nekik is jobb jövőt ígért, és készséggel vállalták a nekik jutó feladatokat a gazdasági és műszaki teendők, a pénzügyek, a közlekedés, egészségügy, iskolázás, sajtó, közigazgatás terén vagy éppen, hamarosan, a hadiipar szervezésében és a hadseregben. A nem nemesi származású, világi értelmiségieket, legalábbis az olyan megbecsültebb foglalkozásúakat, mint az orvosok, gyógyszerészek, ügyvédek, mérnökök, tanárok, bizonyos hivatalnokok, a XVIII. század óta honorácioroknak nevezték. Vagyis ezek a jobbágyoknál "tisztesebbnek" számítottak, de nem rendelkeztek a csak a nemességre korlátozott politikai és birtoklási jogokkal.

 

A negyvenes évek elején a nemesi reformellenzék indított akciót, saját sorai megerősítése érdekében, azért, hogy ezek a honoráciorok a megyékben szavazati jogot kapjanak, vagyis olyasmit, amivel a legműveletlenebb, gyakran maradi és nemritkán megvásárolható "bocskoros" nemes is születésénél fogva, kiváltságként rendelkezett.

 

Az egykorú statisztikai adatok e téren különösen hiányosak és bizonytalanok. A társadalmi kérdések egyik jeles, egykorú megfigyelőjének becslése szerint azonban az értelmiségiek létszáma Magyarországon a forradalom előtt 50 ezer körül mozoghatott. Ha azt nézzük, hogy ugyanakkor mintegy 130 ezer nemesi család élt Magyarországon, akkor ez a szám bizony elég szerénynek tűnik. Akkoriban azonban már csak azért sem volt elhanyagolható, mivel azok az értelmiségi funkciók, amelyeket a feudális urak hosszú ideig oly szívesen lenéztek, éppen a most születendő, polgári társadalom szempontjából voltak fontosak. Az ezt megelőző párt évtizedben e rétegről nem sok szó esik. Pedig elszórt adatok világosan jelzik, hogy ekkori is gyarapodóban volt. A magyar "jakobinusok" kivégzését (1795) követő, hosszú évtizedek alatt azonban, a francia háborúk, a rendi nacionalizmus és Bécs szövetsége idején, az értelmiségiek jobban tették, ha szerényen viselkedtek, nem exponálták magukat, illetve ha alkalmazkodtak az uralkodó feudális, nemesi tendenciákhoz.

 

Ha viszont még egy lépéssel hátrább megyünk, ismét nyomaikra bukkanunk. Az 1970 körüli politikai mozgalmak során, midőn első ízben kezdtek felbukkanni, persze jóval fejletlenebb fokon, 1848 eljövendő kérdései, már felfigyelhetünk a polgári reform javaslói közt az új értelmiség képviselőire is. Ez a társadalmi réteg tehát kezdeteiben a XVIII. század fokozatos, de jelentős fejlődésének volt produktuma. Az alábbiakban szeretnénk röviden vázolni, s egyben az intellektuális funkciók fejlődését is jelezni a XVIII. századi Magyarország társadalmában.

 

Forrás: Mária Terézia

Értelmiségiek voltak persze jóval korábban is. Az a hosszú laicizálódási folyamat, amelynek során a vallási és az intellektuális funkciók egysége felbomlott, a középkor vége felé Magyarországon is megindult. Ennek jeleire, részint az egyházon belül, részint a laikus értelmiség felbukkanásában, kutatóink már felfigyeltek. Kelet-Közép-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének megtorpanása azonban, a XVI. századtól kezdve, a késő feudalizmus korában, rövidesen lefékezte ezt a folyamatot.

 

Minden jel arra vall, hogy az írásbeli, intellektuális funkcióknak az a viszonylagos mobilitása, amely főleg a városokban egy darabig, a reformáció első időszakában, a XVI. század agrárkonjunktúrája idején, a változott viszonyok és a kezdődő török invázió ellenére is valamit tovább haladt, megakadt a XVI-XVII. század fordulóján. Nyelvészeink szerint a magyar nyelv, történeti fejlődésében, nagyjából ekkorra, Szenczi Molnár Albert szótárával és nyelvtanával érte el azt a szintet, amelyet az irodalmi nyelvi változatok győzelme jellemez a helyi dialektusok felett. De ezen lényegében véve meg is állapodott a XVIII. századig. Erdély művelődéstörténetének egyik jeles specialistája szerint pedig ekkoriban állt meg, sőt esett vissza a laicizálódás folyamata is, a protestáns egyházaknak a feudalizmusba való betagolódása nyomán.

 

Az új szellemi javakat a XVII. században protestáns oldalon is az egyházi értelmiség közvetítette a világiak felé. Az akkori Európában élenjáró Hollandia és Anglia egyetemein tanuló fiatal magyar kálvinista teológusok tértek haza a puritanizmus, presbiterianizmus, kartezianizmus tanaival. Ezeket azonban az erdélyi kálvinista ortodoxia a fejedelem támogatásával részben elnyomta, részben magához adaptálta, neutralizálta. A fordulatot itt is a XVIII. század hozta meg. A laicizálódás folyamata ekkor indult meg újra, és találkozott egy másikkal is: az értelmiségi funkciók fokozatos kibővülésének, differenciálódásának, specializálódásának és ugyanakkor egy sor addig csak empirikusan végzett funkció intellektualizálódásának folyamatával.

 

Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. században a késő feudális viszonyok, az elmaradottság és az alárendeltség ellenére sokat haladt előre. Ez a fejlődés kissé egyenlőtlen volt és - főleg a század első felében - elég lassú. De mégis szembetűnő, különösen, ha az előző század stagnálásához mérjük, amelyhez hozzájárultak a háborús pusztítások is. A városok urbanizációs szintje, az újabb gazdaságtörténeti kutatások szerint, a XVII. század végén nemigen haladta meg a XV. század végi szintet. A XVIII. század végi Magyarország viszont a folyamatos, új emelkedés következményeként, a XVII. század végétől már mindenképpen nagymértékben különbözött.

 

Többféle mutatóval jelezhetjük, hogy jelentős fejlődés ment végbe a művelődés terén is. Ilyen például a nyomatatott kiadványok számának növekedése s az olvasóközönség bővülése. Magyarországon 1711-1790 közt 15 103 könyv látott napvilágot. De ebből az első évtizedre mindössze 459, a továbbiakra egyre több, az utolsóra már 3663 jutott. A latin nyelvű kiadványok aránya 1730 körül 67,7%, az utolsó évtizedben már csak 36,8% volt, a magyar nyelvűeké ugyanakkor mintegy 20%-ról 33,8%-ra , a német nyelvűeké pedig 16,65-ról 23,3%-ra nőtt. S a zömmel egyházi témákat növekvő mértékben kezdték világiak felváltani.

 

A magyar irodalmi nyelv történetének specialistái külön kiemelik, hogy az új, egyre növekvő igények mily nagy változást hoztak a magyarországi nyomdák fejlődésében is. Az üzemek száma 1760-1790 közt 17-ről 51-re nőtt. Berendezésük bővült, korszerűsödött. Az egyházak kezén lévőkkel szemben egyre nőtt a világi, sőt polgári vállalkozások aránya. De hasonló eredményeket ad más mutatók alkalmazása is. Utalhatunk a sajtó kibontakozásának igen frappáns példájára. Vagy, egyebek között, arra a folyamatra, amelynek során a teológiának alárendelt "filozófiából" sorra kiváltak, emancipálódtak, korszerűsödtek olyan különböző tudományok, mint a fizika, a matematika, majd a biológia, illetve a kémia.

 

A század 50-es, 60-as éveiben már mind protestáns, mind katolikus oldalon, a jezsuita egyetemi tankönyvekben is győzött a newtonizmus. A század elején még a hagyományos mezőgazdaság gyakorlatát rögzítő calendarium perpetuum (1662) látott új kiadásokban napvilágot. A század derekától kezdve nekilendülő szakirodalom, a kormányzat által követett oktató-népszerűsítő kiadványok, majd a tudományos munkák sora viszont arról tanúskodott, hogy a termelés új igényei már bővebb ismereteket követeltek, és hogy megindult a mezőgazdasági problémák, intellektualizálódása is.

 

Forrás: Bél Mátyás

A XVIII. század első szakaszában még nagyrészt az egyházak körébe tartozott a kulturális élet igen sok szektora: az oktatás, a tudomány, sőt részben az irodalom és a művészet is. Az intellektuális funkciók bővülését, sőt részben laicizálódását és magukat az értelmiségieket is elsősorban itt kell keresnünk, hiszen akkor még nagyrészt az egyházak nevelték és alkalmazták őket. S még utóbb sem vonhatunk éles határvonalat egyházi és világi értelmiség között.

 

Az 1760-as évektől kezdve azonban a helyzet mégis mindinkább módosult. A felvilágosult abszolutizmus mind több funkciót vont állami ellenőrzés alá. Majd más, további felvilágosult tendenciák is kibontakoztak. Az első fázisban az uralomra törő, terjeszkedő katolikus egyház és a kisebbségként védekező protestáns (kálvinista és evangélikus) egyházak vitték kulturális téren a főszerepet. A uniált és görög keleti egyházak, bár jelentős létszámmal bírtak a régi ország keleti és déli részein, e vonatkozásban ekkor még jóval fejletlenebbek voltak. A katolikus és protestáns egyházak, bár éles harcban álltak egymással, mind hasonló módon, saját hatáskörükben végezték az oktatást, nemcsak elemi szinten, hanem a latin közép- és felsőfokú oktatásban is.

 

A XVIII. század közepén, Magyarországon (Erdély nélkül) működő 62 latin katolikus középiskola közül 31 volt a jól szervezett 884 jezsuita kezén, akik 3 akadémiát, főiskolát és Nagyszombaton egy egyetemet is irányítottak. Ez utóbbi az egész jezsuita iskolahálózat központja volt Magyarországon. Mellettük azonban fokozatosan előretörtek a piaristák, akik hamar népszerűvé váltak, mivel saját vagyon híján, hajlékonyabban alkalmazkodtak a nemesség új igényeihez. A főnemesek szívesen tartottak piarista nevelőket, titkárokat. A század közepén már 14 jeles gimnáziumuk volt, amelyek közül a legjelentősebbekben már filozófiát is oktattak, méghozzá az Itáliában elsajátított, új eklekticizmus jegyében, korszerű természettudományi ismeretekkel.

 

Az evangélikus egyház, a létszámban és anyagi erőben a leggyengébb a három közül, kulturális szerepét főleg viszonylag urbanizáltabb társadalmi bázisának köszönhette. Bizonyos számú nemesen kívül ugyanis az ország nyugati és északi részének régi városira támaszkodhatott, amelynek többnyelvű (magyar, német, szlovák) polgárai ekkor még mind Hungarusnak tekintették magukat. Így az evangélikus egyház érzékeny veszteségek ellenére is megőrzött - a mintegy 28 kisebben kívül - 5 jelentős gimnáziumot, köztük a pozsonyit, amelyet a tudós pietista Bél Mátyás reorganizált 1714-1719 között. Pietista szerzőkhöz fűződnek a magyar nyelvű pedagógiai irodalom kezdetei is.

 

A jóval nagyobb kálvinista egyház, főleg az ország középső és keleti részein, Magyarországon 2, Erdélyben 3 (valamivel szerényebb) nagy, központi kollégiummal rendelkezett, amelyben filozófiát, teológiát is oktattak. Ezek voltak a református egyházi értelmiség nagy, akadémiai szintű, nevelő és elosztó központjai, amelyek a hálózatukba tartozó, különböző szintű kisebb fiókiskolákat, partikulákat is ellátták oktatókkal. A legnagyobb központi kollégiumnak Debrecenben, a század derekán 1760 diákja volt, amelyből 360 tanult a felső tagozatban. A 4 tanár - mert formailag csak ennyi volt - az utóbbiakkal foglalkozott, és közülük választotta ki azokat a preceptorokat, akik az elemi és középső osztályok 1400 diákját oktatták. Hasonló volt, némileg kisebb méretekben, a sárospataki kollégium felépítése is. Debrecen korszerűsítését, részben Bél pozsonyi mintájára, a Svájcban, Hollandiában tanult, kitűnő fiatal Maróthi György kezdte el 1738-1744 között.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!