2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az apasági per óta először találkozott lányával a belga exkirály

2020. október 28. 09:57 MTI

Perük óta először találkozott II. Albert volt belga uralkodó és házasságon kívül született lánya, Delphine hercegnő – közölte a helyi média a királyi palota közleményére hivatkozva kedden.

A jogi eljárás évekig tartott, és a hónap elején zárult le egy apaságot bizonyító teszttel. A volt király és a hercegnő életük új fejezetének nevezte a találkozást, amely - mint írták - "érzelmekkel, megnyugvással, megértéssel és reménnyel teli" volt.

Mint mondták: "A zavar, a sebek és a szenvedések után eljött a megbocsátás, a gyógyulás és a megbékélés ideje"

A találkozót II. Albert Brüsszel északnyugati részén, Laekenben található rezidenciáján rendezték meg.

Delphine Boël 2013-ban fordult bírósághoz, amely 2018-ban DNS-vizsgálat elvégzésére kötelezte a most 86 éves egykori uralkodót, aki előbb a semmitőszékhez fordult, majd hosszú jogi huzavona után úgy döntött, hogy eleget tesz a bíróság határozatának.

Idén január végén II. Albert ügyvédjei útján bejelentette, hogy az apasági teszt eredménye szerint ő a biológiai apja Delphine Boëlnek. Sajtóinformációk szerint rendszeresen találkozott a még gyermek Delphine-nel, aki Sibylle de Sélys Longchamps bárónővel folyatott viszonyából született.

A brüsszeli fellebbviteli bíróság október elsején közölte: II. Albert volt belga király a biológiai apja az idén 52 éves Delphine Boëlnek, aki ezentúl belga hercegnőként apja után felveheti a Saxe-Cobourg-Gotha nevet, s akinek kijár a királyi fenség megszólítás is.

II. Albert 1993-ban lépett trónra, majd egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott legidősebb fia, Fülöp javára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár