Elhunyt Alicia Alonso, minden idők egyik leghíresebb balettművésze
2019. október 18. 16:35 MTI
A legendás kubai balett-táncosnő és koreográfus csütörtökön halt meg egy havannai kórházban, 98 évesen – közölte az általa alapított Kubai Nemzeti Balett.
Korábban
Alicia Alonso az egyetlen latin-amerikai táncosnőként vívta ki magának prima balerina assoluta címet, amelyet csak az egészen kivételes táncművészek kapnak meg. Legismertebb szerepeit a Giselle, A hattyúk tava, a Csipkerózsika, A rosszul őrzött lány és a Carmen című darabokban alakította több évtizedes pályafutása során.
Alonso 1995-ben vonult vissza, de nem végleg, mert még utána is színpadra állt néhányszor. Minden idők egyik legnagyobb táncosaként tartják számon, neki köszönhető az is, hogy a kubai táncosok világszerte keresettek. Táncos karrierje 64 éven át tartott, ez idő alatt 132 produkcióban szerepelt. Koreográfusként is sikeres volt.
“Nem tudom a koromat, csak azt érzem, hogy élek, élek és élek, és néha még táncolni is van kedvem” – mondta 95. születésnapján az EFE spanyol hírügynökségnek a művész, hozzátéve, hogy úgy érzi, a közönség – elsősorban a kubai közönség – szeretete mindig elkíséri, és ez boldoggá teszi az életét.
Alicia Alonso 1920. december 21-én született Havannában, kilencéves kora óta táncolt. Mestere és első férje, a 2013-ban elhunyt Fernando Alonso koreográfus nevét viseli. Az 1940-es években vele ment át Kubából az Egyesült Államokba, ahol a New York City Ballet és más neves amerikai társulatok szólistájaként aratott sikert.
Hazájába visszatérve létrehozta a Kubai Nemzeti Balettet és az 1959-es forradalom után a szigetország kultúrájának éppúgy nagykövetévé vált, mint az UNESCO jószolgálati missziójának. Munkásságának elismeréseként 2015 szeptembere óta az ő nevét viseli a havannai nagyszínház.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap