Megtalálták Brigetio római légiótáborának főkapuját Komáromban
2019. július 10. 14:48 MTI
A régészek Komárom Molaj városrészében a napokban feltárták a brigetiói légiótábor északi főkapuját és a hozzá csatlakozó falakat - mondta el az MTI-nek az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője.
Korábban
Bartus Dávid tájékoztatása szerint a most feltárt helyszínen a későbbiekben egy háromszáz négyzetméteres, római témájú játszóteret hoznak létre, mely része lesz a tervezett régészeti parknak.
A mintegy héthektáros létesítményben szabadtéri helyszíneken mutatják be az 1600 éves római katonaváros örökségét, valamint látogatóközpontot és múzeumi csarnokot építenek.
A komáromi Klapka György Múzeum munkatársai és az ELTE ókori régészeti tanszéke 1992 óta minden nyáron ásatásokat végeznek Brigetio területén. A leletanyag tudományos összefoglalására 1-2 éven belül könyv kiadását tervezik - mondta el a tanszékvezető.
A régészeti park területén 2017-ben egy 600 négyzetméteres, félköríves épületrésszel ellátott létesítményt és kaszárnyák maradványait tárták fel. A bélyeges téglák Terentius és Frigeridus katonai elöljárók neveit örökítik meg, így az épületeket a 370-es évek elején emelhették.
A római határ, a limes mentén fekvő Brigetio Komárom keleti városrésze, Szőny alatt található. A Kr. u. 100 körül felépített állandó kőtáborban állomásozott a Római Birodalom határait védő 30 légió egyike, a Legio I. Adiutrix. Az erődítmény vonzáskörzetében először katonaváros alakult ki, majd ettől 2-3 kilométerre a polgárváros létesült.
A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap