2021. tél: Mesélő naplók
ITT támogathatsz bennünket

A történelem haszna és ártalmai

2002. augusztus 17. 13:54 Litván György

A történészek azzal tehetnék a legtöbbet egy józanabb és megalapozottabb történeti köztudat kialakításáért, ha elméletek helyett minél több tényismeretet és emberszabású történetábrázolást nyújtanának olvasóiknak

Az augusztus 20-i ünnepen, amely nemzeti ünnepeinkhez hasonlóan a magyar történelem egy sorsdöntő mozzanatához, az államalapításhoz kapcsolódik, a történésznek el kell gondolkodnia szakmánk mai rendkívüli mértékű, de roppant ellentmondásos társadalmi értéknövekedésén. Kétes értékűnek is nevezhetjük, mert amilyen mértékben nő a történelem, a vele való érvelés és foglalkozás kelendősége és népszerűsége, szinte ugyanúgy növekszik az iránta való bizalmatlanság is. Egyfelől itt voltak a millenáris ünnepségek, zászlóavatások, a sorban állás a Terror Háza és a Sándor-palota előtt, itt van a helyi és országos hagyományápolás, a régi és újabb történelmi munkák, történelmi regények és filmek iránti növekvő érdeklődés, s nem utolsósorban a közelmúlt titkosszolgálati ügyeivel kapcsolatos vitatott mértékű, de kétségtelenül létező közizgalom. Az elmúlt hetekben tíz- vagy százezrek ismerték meg a pártállami rendszer államvédelmi apparátusának egykori felépítését s a működésével kapcsolatos fogalmakat. Ha a politikai küzdelmek és divatok által befolyásolt módon is, de tény, hogy növekszik a történelem iránti érdeklődés, gyarapodnak a történeti ismeretek. Másfelől viszont, amikor a millennium, a Kossuth-bicentenárium, a Trianon-évforduló, a második világháborús és 1956-os megemlékezések körül újra meg újra összecsapnak a politikai szenvedélyek, nem meglepő, hogy sokan vagy talán egyre többen kezdenek kételkedni a történelmi események értékelhetőségében, sőt megismerhetőségében. Mit várjon a laikus olvasó vagy tévénéző, ha egy eseményt vagy személyt homlokegyenest ellenkező módon mutatnak be itt és ott, ha az egyik oldalon lepocskondiázzák azt, akit a másikon felmagasztalnak? Ennyire bizonytalan lenne a történettudomány ítélete? Ennyire hiányoznának a nagyjából objektív mércék? A közvélemény e részének bizonytalanságát és bizalmatlanságát csak fokozzák az olyan felelőtlen politikusi nyilatkozatok, amelyek szerint a történelem amúgy sem más, mint politika, ezért tehát vállalni lehet és kell a történelemábrázolás "átpolitizálását". Az eredményt láttuk az elmúlt években: bombasztikus önpropaganda a nemzeti jelképek és nagy történelmi alakok felhasználásával, a legfőbb nemzeti értékek és a nagy történelmi események (1956, 1989) gátlástalan kisajátítása és tetszőleges "átformálása". Ennek eredményeként a rendszerváltást megelőző közelmúltról ma két ellentétes, egyaránt hamis kép van forgalomban, s a kettő egymást táplálja. Az egyik az 1990 előtti négy évtized differenciálatlan egybemosása és feketére festése, szereplőinek olyan diabolizálása, démonizálása (lásd Terror Háza), amely alkalmasnak látszik a mai politikai ellenfél diszkreditálására. A másik, ellenkezőleg, a Kádár-korszak három évtizedének olyan beállítása, mint amely tudatosan és sikeresen haladt - a szovjet éberséget is kijátszva - a demokratikus jogállamiság és Európa felé. (Aminek következtében nem is volt szükség éles rendszerváltásra, s végképp nincs szükség a múlt firtatására - nézzünk csak előre.) A közvetlenül politikafüggő történetfelfogás és -elbeszélés természetesen nem szorítkozik az 1945 utáni időszakra. Kiterjed a Horthy-korszakra, amelyet a mai jobboldal a jelek szerint nem nélkülözhet a maga hagyományai között (akárcsak Tisza Istvánt), s amennyire lehet, rehabilitálni igyekszik, míg előzményeit, köztük az 1918-as demokratikus forradalmat is legszívesebben kidobná történelmünkből. Mindez persze elsősorban a propaganda, a média és a publicisztika síkján zajlott és zajlik. A mai magyar történetírás, a történészszakma - ha tökéletesen érintetlen nem maradt is a hatalmi elvárásoktól - ebben a szörnyű folyamatban nem vett részt, egyik oldalon sem vált a politika szolgálóleányává. (Komolyabb része már jóval a rendszerváltás előtt tudott saját fejével gondolkodni.) De az is tény, hogy nem volt képes mindezt erőteljesen visszaverni, hatásosan hitelteleníteni, s a történettudomány becsületét, hitelét megszilárdítani, főként pedig viharos XX. századi történelmünknek egy olyan tárgyilagos, "középvonalas" értelmezését elfogadtatni, amilyet például Romsics Ignác munkája képvisel, amely szakít mind a horthysta-nacionalista, mind pedig a marxista-leninista kontinuitással. A szakszerű történetírás tekintélyének és nemzetnevelő szerepének megőrzését nem csupán a politika gátolta, hanem akadt "szakmán" belüli akadály is, amit "posztmodern" szemléletnek és iránynak szoktak nevezni. Anélkül, hogy ennek a sokat vitatott és nehezen definiálható divatnak és szemléletmódnak a jellemzésébe itt belemennénk, ismerjük el, van egy helyes alapgondolata: az, hogy a történelem sohasem deríthető fel tökéletesen, nincs célja és üzenete, s nincs egyetlen abszolút értelmezése. Az importált divat azonban odáig ment, hogy sokakkal elhitette: minden történeti eseménynek, jelenségnek, folyamatnak tetszés szerinti értelmezése lehetséges, aszerint, hogy milyen "diskurzus" azaz "beszédmód" keretében közelítjük meg, s ezek lényegében egyenértékűek, hiszen a rendelkezésre álló források is többnyire csak önmagukat minősítik, nincs bizonyító erejük. Holott a legtöbb jelentős történelmi eseménynek és jelenségnek igenis van valamilyen fő tartalma vagy tendenciája, ha mégoly ellentmondásos is. Az 1848-as szabadságharcot lehet Habsburg-szemmel is ábrázolni, az 1956-os forradalmat lehetett - sok igazságmorzsa felhasználásával - ellenforradalomnak beállítani, de ez nem dönti meg a ma már mindkét eseményről elfogadott, mondjuk így, "történelmileg megszilárdult" álláspontot. (Ami természetesen nem jelenti, hogy ne lennének indokoltak az újabb megközelítések és az olyan viták, amilyenek pl. a nagy francia forradalom körül zajlottak kb. két évtizeddel ezelőtt.) Tegnapra azonban már ott tartottunk, hogy történeti és katonai "szakértők" lépten-nyomon utólag próbálták megnyerni a második világháborút, s nemzeti hőssé kezdték átfesteni a háborús bűnösöket. Bízzunk benne, hogy ma nem kezdődik hasonló történelemátalakítás a másik oldalon. Érthető, hogy ez a bizonytalanság bizalmatlanságot szül. Addig is, amíg a komoly szakmai viták megteremtenek valamilyen korszerű és európai szintű konszenzust vagy egyensúlyt, a történészek azzal tehetnék a legtöbbet egy józanabb és megalapozottabb történeti köztudat kialakításáért, ha elméletek helyett minél több tényismeretet és emberszabású történetábrázolást nyújtanának olvasóiknak. A mára megnövekedett történelmi érdeklődés kötelez: szerzőknek, kiadóknak és folyóiratoknak szélesebb körben is fogyasztható, az elektronikus média által is felhasználható szellemi táplálékot kell nyújtaniuk a közönségnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tél: Mesélő naplók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár