A kvéker törpe, aki bibliai tanításokkal küzdött a rabszolgatartás ellen
2018. október 26. 19:27 Múlt-kor
Benjamin Lay nézetei jobban illeszkednének napjaink közbeszédébe, mint a 18. századi Pennsylvaniáéba: a rabszolgaság eltörlését követelő vegetáriánus, környezetvédő férfi alacsony növése és testi fogyatékosságai ellenére nagy feltűnést keltett értékei képviseletében.
Korábban
Példabeszédek tettekkel
Az 1730-as években egy csendes vasárnapi napon a Pennsylvania állambeli Abington kvéker lakóinak igen különös látványban volt részük. A földet vastag hó borította, amelyben gyülekezetük egyik tagja, Benjamin Lay térdig állt – igen kevés ruha volt rajta, jobb lába pedig teljesen meztelen volt. Miután többen is mondták neki, hogy meg fog betegedni, vagy hogy menjen be és melegedjen fel, így válaszolt: „Ah, úgy tesztek, mintha sajnálnátok engem, de nem éreztek így a mezőiteken dolgozó szegény rabszolgák iránt, akik egész télen csak félig felöltözve járnak.”
Lay szinte mindig feltűnést keltett megjelenésével. Egy 1818-as cikk a következőképpen írt róla: „(…) mindössze négy láb hét hüvelyk [140 centiméter] magas volt, feje aránytalanul nagy volt testéhez képest, arcának vonásai figyelemreméltók voltak (…) Púpos volt, kiálló mellkassal, mely alatt teste igencsak összehúzódott. Lábai oly vékonyak voltak, hogy úgy tűnt, nem is képesek megtartani őt.”
A hóban előadott tiltakozása olyan dolog, amely napjainkban is belekerülne a hírekbe, akkoriban azonban példátlanul radikális mozzanat volt. Ebben az időben, írja Marcus Rediker nemrég megjelent, „A rettenthetetlen Benjamin Lay” című könyvében, „a rabszolgaság világszerte sok ember számára olyan természetesnek és megváltoztathatatlannak tűnt, mint az égen a nap, a hold és a csillagok.” Ebben az időben Lay abolicionista (a rabszolgaság eltörlését pártoló) volt, emellett vegetáriánus, pacifista, a nemek közötti egyenlőtlenségeket elismerő, környezetvédő kvéker is, aki testi fogyatékosságaiból adódó hátrányai ellenére változtatni akart a világ akkori rendjén.
Korát messze meghaladó nézetei ellenére Layről szinte teljesen megfeledkezett a történetírás. Rediker szerint „a rabszolgaság-ellenesség megközelítéséhez általa választott módszerek vadsága is benne van ebben. Rendkívül harcias volt, és teljességgel meg nem alkuvó.” Ez a szintű militáns abolicionizmus akkoriban hallatlan volt – csaknem egy évszázaddal később, az 1830-as években kezdett szélesebb körben elterjedni az akkori Egyesült Államokban. Lay ráadásul kívül esik a rabszolgaság-ellenes mozgalom általános narratíváján, hátrányos helyzete és alacsony társadalmi státusa miatt pedig még nehezebb egy tisztán átlátható történelmi mintába belehelyezni. „Egyszerűen nem illett a történetbe” – mondja Rediker.
A hóban való tiltakozás korántsem az egyetlen drámai, erőszakmentes cselekedete volt. Szintén kvéker szomszédai egy fiatal fekete lányt tartottak házukban rabszolgaként, és különféle indokokkal védték ezt, annak ellenére, hogy Lay szemében nem csupán magát a kegyetlen rabszolgatartást gyakorolták, de még egy gyermek szüleitől való elválasztásában is részt vettek ezáltal. A szomszédok nem hallgattak rá, Lay pedig különleges mutatványt hajtott végre: áthívta magához (ekkoriban már egy barlangban lakott) a család hatéves kisfiát, a szülők tudta nélkül, és ártatlan módon szórakoztatta őt egy napon keresztül. A szomszédok, miután észrevették, hogy fiuk hiányzik, pánikba estek.
Egy helyi lap leírása szerint a szülők rettegve elindultak Lay barlangja felé, amikor pedig a férfi meglátta őket, eléjük ment, és barátságosan érdeklődött: „Mi a gond?” A rémült szülők elmondták, hogy fiuk eltűnt. Rövid hallgatás után Lay elmondta nekik: „Gyermeketek biztonságban van otthonomban, nektek pedig most már lehet némi fogalmatok a bánatról, amelyet az általatok tartott néger lány szüleiben keltetek, mivel a kapzsiság szakította el őt tőlük.” Lay kedvelt elfoglaltsága volt bibliai mintára ilyen élő példázatokat rendezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.