A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert személyes relikviáit csodálhatjuk meg Szegeden
2017. november 9. 10:42 MTI
Emlékkiállítással tisztelegnek a tudós előtt előtt abból az alkalomból, hogy a szegedi egyetem egykori rektora nyolcvan éve kapta meg a Nobel-díjat jórészt a Tisza-parti városban végzett kutatásaiért. A Szent-Györgyi Albert tiszteletére rendezett tárlat szombattól látható a felsőoktatási intézmény Rektori Épületének aulájában.
Korábban
A kiállításon ismerheti meg először az érdeklődő közönség azokat a Szent-Györgyi-relikviákat, melyeket legutóbbi szegedi látogatásán adott át, illetve azt követően Amerikából küldött el a Nobel-díjas tudós özvegye. A személyes tárgyak között van egy preparátumok készítésére szolgáló, vágólapra szerelt bicska, egy pecsét, monogrammal ellátott bőr táska, tolltartó, logarléc, valamint egy kézi spektroszkóp is. Szegedre érkezett több kézirat is, köztük A világról címet viselő, valamikor a hatnapos háború idején született munka, amely egy nagyobb mű egyik fejezete lehet.
A tárlaton bemutatandó tablók és tárgyak jórészt a Nobel-díjas tudós előtt tisztelgő két szegedi emlékszobának, az SZTE Klebelsberg Könyvtár gyűjteményének és a Móra Ferenc Múzeumnak a Szent-Györgyi Alberthez kötődő érdekességeit reprezentálják. A Szent-Györgyi Albert Rotary Club az eddig a nyilvánosság számára elérhetetlen dokumentumok bemutatásával arra is emlékeztet, hogy a szervezet elődjének számító szervezet elnöki feladatait egykor maga a tudós látta el. A kiállítás december 10-ig látható, ekkor lesz nyolcvan éve, hogy az addigi, jórészt a szegedi egyetemen végzett kutatásaiért elnyert Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert átvette Stockholmban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Férjét indult megbosszulni a szovjet harckocsizó özvegy
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap