A világ 7 új csodája

Az ókor hét csodája 1-4.

Artemisz temploma

Epheszosz városát ión hajósok alapították a Kr. e. 2. évezredben. Ők kezdték az Artemisz tiszteletére felállított templom építését, amit az időközben bevonuló lídiai király, Krőzus is támogatott anyagilag. A hellén világban sehol nem akadt még egy ilyen pompás építmény. Az új csodát Artemiszionnak nevezték el.

Az épület 51 méter széles és 105 méter hosszúságú volt. 127, egyenként 18 méter magas márványoszlop tartotta a tetőszerkezetet. A tetőzet cédrusfából, a szentély magas, arannyal és drága festékekkel dúsan feldíszített, csiszolt szárnyas ajtajait ciprusfából készítették. A szentély belsejében helyezkedett el az istennő közel két méteres fából faragott szobra. Artemisz képmását arannyal és ezüsttel borították be. De Kr.e. 356-ban a templom teljesen elpusztult egyetlen éjszaka alatt. Egy Herostratus nevű ember gyújtotta fel a templomot és a tűzben lelte ő maga is halálát. Epheszosz városa azonban elhatározta: új otthont teremt szeretett istenségének, még szebbet, még nagyobbat, mint amilyen a lerombolt volt.

Alexandros híres építőmestere, Deinokrates pedig olyan roppant nagy és pompás templomot épített a 356-ban leégett templom helyébe, melyet később a hét világcsoda közé számítottak. Mindenfelől szállították az építkezésekhez az aranyat, az ezüstöt, a drága holmikat. Az épület alapterülete 65×125 méterre növekedett. A további munkák során azonban ügyeltek arra, hogy ne nagyon térjenek el a régi templom szerkezetétől. Az építészmester törekedett arra, hogy az új templom kövesse az eredeti templom szerkezeti felépítését, ezért például a régi, megrepedezett márványoszlopok helyére állítatta a 127 új tartóoszlopot. A bejárat felett található fríz 36 oszlopon állt és a hellén istenek és félistenek képei díszítették. Az új templom építése több évtizedig tartott.

Halikarnasszosz

A Kr.e. 377-ben trónra lépett ifjú Mauszólosz ötlete volt, hogy az agóra és a templom közötti térségben olyan hatalmas épületet építtessen Halikarnasszoszban, ami majd az idők végezetéig híressé teszi a nevét. A legtöbb perzsa király és szatrapa valósággal rajongott a görög művészetért, a hellén kultúráért. Ez alól Mauszólosz sem volt kivétel. A fejedelem úgy döntött, hogy síremlékét nem helyi mesteremberekkel építteti fel, hanem Hellász legjelentősebb építészeit bízza meg a nem mindennapi feladattal.

A nagy feltűnést keltő pályázatot Satyros és társa, Phytheos görög építészek nyerték meg. Elképzelésük szerint egy 33×39 méteres alapterületű földdarabra épül majd az öt óriási lépcsőfokból álló alapzat, melynek tetején jut hely a robosztus, 27×33 méteres alaprajzú, csaknem kocka alakú középső résznek. Az alapzat és a középső kocka együttes magassága a 22 métert is meghaladta. A középső rész fölött emelkedett a tulajdonképpeni síremlék. Belső kamráját 39, egyenként 11 méter magas oszlop fogta körbe. Az oszlopcsarnokot egy 24 lépcsőfokból álló, piramis alakú tető óvta az időjárás viszontagságaitól. A piramis csúcsát márványból faragott négyes fogat díszítette. A teljes síremlék 49 méter magas volt, nagyobb tehát, mint egy 16 emeletes, modern lakóház A fehérmárvány épület oszlopait helyi uralkodók képmásai díszítették, a tetején pedig négylovas harci szekér állt.

Hatalmas terv volt, de mielőtt befejezhették volna a munkálatot Mauszólosz meghalt Kr. e. 353-ban, így az özvegyre, Artemisziára várt a feladat, hogy teljesítse férje akaratát. Ám a sors a királynőhöz sem volt kegyes: két év elteltével követte férjét a holtak birodalmába. Az építkezés megtorpant, a mesterek megriadtak. Ami ezután következett, arra még nem akadt példa az ókori világban. Az építkezésen dolgozó építészek, kőművesek és kézművesek magukra vállalták a remekmű befejezését. Az örökkévalóság hosszú idő, ám évszázadokon át úgy tűnt, hogy a Mauszóleion az égi hatalmak védelme alatt áll. Amikor Nagy Sándor, Kr. e. 334-ben megostromolta Halikarnasszoszt, a Mauszóleionnak semmi baja sem esett. Az örökkévalóság a Mauszóleion számára kereken 1500 esztendőn át tartott. A Kr. u. 12. században egy hatalmas erejű földrengés lerombolta az építmény jelentős részét. Háromszáz évvel később a kereszteslovagok használták kőfejtőnek a romokat, mivel várakat kellett építeniük a török támadások miatt. Az épületből egy kő sem maradt a helyén.

Rhodoszi kolosszus

A rhodosziak éppen egy ostrom kellős közepén döntöttek arról, hogy szobrot emelnek. Héliosz napistenhez fohászkodtak, hogy ha segít megvédeni a várost, akkor hatalmas szobrot emelnek a tiszteletére. Úgy is lett: a város nem esett el, tehát jött a 12 évig tartó szoborépítés.

Az építkezés Kr. e. 302-ben kezdődött. Az építőmester, Kharész egy vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. A belső szerkezet kialakítása után a művet egy földhányással vették körbe, hogy a félig kész szoborra ráhelyezhessék a bronzból készült fémlapokat. Arról nem maradtak fenn adatok, hogy ezt a folyamatot hogyan végezték, de annyit lehet tudni, hogy összesen 12 tonnányi fémet használtak fel. A mű belsejét a stabilitás érdekében kövekkel tömték meg. A szobor a kezdeti 18 méter helyett, 36 méter magasságba emelkedett. Kr. e. 224-ben egy földrengés rázta meg a várost, amelynek következtében Héliosz térde eltört és a város épületeire zuhant. Ezek után a mű 900 évig feküdt a földön, mert egy jós azt mondta a rhodosziaknak, hogy nem szabad felemelni onnan, szörnyű csapások érhetik ugyanis akkor a népet. Kr.u. 653-ban arabok foglalták el a várost, akik nemcsak a várost, de a szobrot sem kímélték. Leszedték róla a bronz bevonatot és elszállították Mezopotámiába.

Ha az Antipatrosz-féle összeállítást vesszük alapul, akkor abban szerepelnek Babilon falai. Ám ezekből - leszámítva az Istar kaput - nem maradt fenn semmi, ezért végképp elképzelésük sincs a kutatóknak, hogy miként is nézhetett ki ez a "csoda".

1. Az új csodák
2. Az ókor hét csodája 1-4.
3. Az ókor hét csodája 5-7.
4. A bővített lista