Megtalálták az Amelia Earhartról készült utolsó fotót
2016. szeptember 19. 16:54
A 20. század talán leghíresebb női pilótájáról készült utolsó fényképre bukkantak a szakemberek. A fotó 1937. július elsejének reggelén készülhetett mégpedig az Új-Guineai Lae-ben, miközben az igen boldognak tűnő, mosolygós Amelia Earhart – Frank Howard, a Vacuum Oil helyi képviselőjének társaságában – éppen arra várt, hogy feltöltsék a kétmotoros gépe üzemanyagtartályát, ugyanis aznapra még egy tesztrepülés volt betervezve. Másnap, július 2-án Fred Noonan navigátor társaságában elindultak végzetes útjukra.
Korábban
Amelia Earhart (1897-1937) 1920-ban egy tízperces repülőútra fizetett be, amikor örökre beleszeretett a szárnyalásba, attól kezdődően minden pénzét erre fordította. A világon 16. nőként megszerezte a pilótaengedélyt, és 1928-ban első nőként repülte át az Atlanti-óceánt. Bár, ahogy fogalmazott, „csomag” volt csupán, egy csapásra híresség vált belőle. Később férjhez ment egy könyvkiadóhoz, így anyagi gondjai megszűntek.
A magassági rekordok sorát felállító Earhart – aki korábban első nőként repült át egyedül Európába – negyvenévesen fogott élete legnagyobb vállalkozásába: ő akart lenni az első nő, aki körberepüli a Földet. Kétmotoros Lockheed gépével, Fred Noonan navigátor társaságában 1937. június 1-jén Miamiból indultak útnak, hatalmas médiafelhajtás közepette. Az út során érintették Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát és Délkelet-Ázsiát, egy hónappal később már Pápua Új-Guineán jártak. Az út utolsó harmada a Csendes-óceán felett vezetett, és a pontatlan térképek miatt ez ígérkezett a legnehezebbnek.
Earhart és navigátora 1937. július 2-án éjfélkor indult útnak a négyezer kilométerre fekvő, alig két kilométeres Howland-sziget felé. A tengeren két kivilágított amerikai hajó (a HMS Achilles és a SS New Zealand Star) szolgált útjelzőként számukra, a szigetnél egy harmadik hajó horgonyzott, hogy rádión navigálja őket. A felhős ég miatt azonban nem tudtak a csillagok alapján tájékozódni, Earhart az indulás után hét és fél órával közölte, hogy fogy az üzemanyag, valamint hogy ezer lábra ereszkedtek, nem sokkal később arra panaszkodott, hogy rossz a rádiókapcsolat. Utolsó üzenetét nyolc és háromnegyed órával az indulás után küldte útirányukról, ezután a kapcsolat megszakadt.
Az azonnal megindított, az amerikai történelemben példátlan nagyságú és költségű mentőexpedíció nem járt sikerrel. Négymillió dollár elköltése és félmillió négyzetkilométernyi terület átfésülése után felhagytak a kereséssel, Earhartot 1939-ben nyilvánították hivatalosan halottá. A pilóták sorsáról ma sem tudni biztosat: a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy elfogyott az üzemanyaguk és a tengerbe vesztek, de mások szerint eltévedtek és az 500 kilométerrel délnyugatra fekvő Kiribati-szigetek egyikén, a Gardner-szigeten (Nikumaroro) landoltak, ám segítség híján nem sokkal később meghaltak.
Egyes összeesküvés-elméletek szerint a feminista ikon valójában kém volt, és egy japán börtönbe került, majd 1945 után álnéven kezdett új életet. Az eddigi 11 darab, sikertelen keresési expedíció után most a tizenkettedikre gyűjtenek, hogy 2017 nyarán, az eltűnés 80. évfordulóján újból belekezdhessenek a kutatásba. Az előzetes becslések szerint 1 750 000 dollárra lesz szükségük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap