Charles Dickens „sötét” oldalát tárja fel egy rég elfeledett levél
2016. március 7. 13:45
Charles Dickens a többség előtt ismeretlen, „sötét” oldalára világít rá egy nemrég felbukkant levél, amelyben a neves angol író egy irodalmi ambíciókat dédelgető fiatal rajongójának válaszolt – meglehetősen tapintatlanul. A március 16-án árverésre kerülő dokumentum akár 2-3 ezer fontért is elkelhet.
Korábban
Charles Dickens 1860-ban finoman szólva sem a legelegánsabb módon reagált barátja, Frederick Marryat kapitány lányának levelére, pedig a 26 éves Florence Marryat csak néhány egyszerű tanácsot kért tőle. A híres író gyakorlatilag lehordta Florence-t, amiért háborgatni merte. Marryat egy novelláját szerette volna publikálni az író All The Year Round című lapjában, egyben kérte, adjon tanácsot a mű azon részeivel kapcsolatban, amelyek szerinte átírásra szorulnak. Dickens háromoldalas válaszában leírta, hogy a története teljesen érdektelen, kérése pedig „aligha elfogadható”. Mint az írásban kifejtette, az egyetlen célja, hogy a közönség a folyóirat révén a lehető legjobb történeteket ismerje meg. A levelet, amely a család birtokából feltehetően egy viktoriánus kori autogramgyűjteménybe került, most először láthatja a nagyközönség. A március 16-án árverésre kerülő dokumentum akár 2-3 ezer fontért is elkelhet.
A Bonhams aukciósház könyvrészlegének vezetője, Matthew Haley szerint a levél alapján úgy tűnik, Dickens a kérés nyomán a haját téphette. Az író az esetek túlnyomó többségében nagyon udvariasan fogalmazott a leveleiben, ezért is meglepő, hogy Marryat írása szemmel láthatóan teljesen kihozta a sodrából. Haley szerint persze nem kizárt, hogy Dickensnek egyszerűen csak rossz napja volt. Florence Marryat pedig láthatóan nem volt haragtartó természetű, tekintve hogy később még egy könyvét is az írónak ajánlotta.
„Nem tartom [a levelet] megfelelőnek arra, hogy megjelentessem a folyóiratomban” – tolmácsolta a hölgy felé kendőzetlen véleményét az író. „Azt kéri, hogy javítsam ki azokat a bekezdéseket, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. Ez nyilvánvalóan aligha elfogadható. (...) Nem gondolom, hogy ez egy jó történet lenne” – fakadt ki Dickens. Kifejtette, a történet fő konfliktusa meglehetősen közhelyes, és jobban kidolgozott karakterekre, erősebb párbeszédekre, vagy érzékletesebb leírásokra lenne szükség, ezek közül azonban egyik sem sajátja a beküldött műnek.
„Engem nem érdekelnek a fiatalok, ezért nem tudok elszakadni a sajnálatos gondolattól, miszerint az All The Year Round olvasóit sem érdeklik [a fiatalok]” – közölte az író. Dickens kifejtette, hogy Florence-nek fogalma sincs, mekkora feladat elolvasni, majd előítéletektől mentesen döntést hozni a szerzők által beküldött írásművekről. Úgy tűnik, Marryatra egy ideig komoly hatást gyakorolt az éles hangú kritika, mivel első regénye csak öt évvel később jelent meg. A végül mégis írói pályára lépő Florence 1899-ben bekövetkező haláláig mintegy 68 regényt írt, emellett pedig számtalan cikk jelent meg a neve alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap