Gilgames sírját keresik
2003. május 6. 06:14
A német régészek szerint Uruk városa és Gilgames király feltételezett sírhelye ott került elő, ahol az Eufrátesz kettéágazott. A kétharmad részben isten, egyharmad részben ember Gilgames Uruk királya volt. Azé a városé, ahonnan Irak neve is származik.
`nagyon hasonlít ahhoz, amit a hősköltemény leír`
A Gilgames-eposz főszereplő királyának történetét egy közel-keleti tudós i.e. 2500 körül jegyezte le ékírással agyagtáblákra. A világon ismert legrégibb könyv, pontosabban az ékírásos agyagtáblák tanúsága szerint Gilgamest, ott temették el, ahol a folyó kettévált.
"Nagy meglepetésre megtaláltuk a Gilgames eposzban említett épületeket. A városon kívül lévő területen az egykori folyómederben olyan maradványokra találtunk, melyeket temetkezésre használtak" - nyilatkozta Fassbinder.
Modern archeometriai technológia tette lehetővé a városszerkezet rekonstrukcióját. Az agyagtéglák és az Eufrátesz hordaléka közötti talajmágnesesség különbségei pontosan kirajzolják a föld alatti maradványok képét. A talaj mágnesességének mérésével készülő digitális térképen Uruk egykori városszerkezetét lehet majd felrajzolni.
"Majdnem 100 hektárt feltérképeztünk. Voltaképpen az eposzban is említett kertek, földek valamint babilóniai házak kerültek elő. Teljesen világosan láthatók a csatornákban az özönvíz által elsodort házak maradványai." - állítja Fassbinder.
A lenyűgözően kifinomult csatornarendszer képe a régész szerint olyan, mint egy "sivatagi Velence".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap