Nagyszabású katonai parádéval üzent Tajvan Kínának
2015. július 6. 11:05 MTI
Tajvanon katonai díszszemlével emlékeztek meg szombaton a Japán felett a második világháborúban aratott győzelem 70. évfordulójáról, amiben a szigetet irányító Nemzeti Párt szerint nem a kínai kommunistáknak, hanem a Csang Kaj-sek által vezetett kínai nacionalistáknak volt oroszlánrészük.
Korábban
A szokatlanul nagyszabású, kétórás parádén részt vevő több ezer katona mellett felvonultattak egyebek között helyi gyártmányú rakétákat, Apache támadó helikoptereket, F-16-os vadászgépeket, drónokat, páncélosokat és egy titkos missziókra kiképzett hegyi kerékpáros alakulatot is. Nyomukban második világháborús veteránok masíroztak korabeli egyenruhákban.
"A történelem fényében csak egy igazság létezik" - jelentette ki ünnepi beszédében Ma Jing-csiu államfő azon a Tajpej melletti katonai támaszponton, ahol a parádét tartották. "Az ellenállási háború győzelme a Csang Kaj-sek fővezér által vezetett összes állampolgár hősies küzdelmének eredménye volt. Senki sem hamisíthatja meg vagy torzíthatja el ezt" - hangoztatta az elnök, aki győzelmi kitüntetéseket is adományozott a veteránoknak.
A tajvani parádé két hónappal előzi meg a Kínai Népköztársaságban szeptemberben rendezendő háromnapos állami ünnepet, amelynek keretében - a Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint - a pekingi kormány először tart majd díszszemlét a második világháborús győzelem emlékére. A hivatalos kínai propaganda ritkán említi a kínai nacionalista csapatok szerepét a Japán elleni győzelemben, amelyet szinte teljesen a kommunista erőknek tulajdonít.
A második világháború után a kínai kommunisták és nacionalisták között polgárháború tört ki. Ebben a nemzeti erők vereséget szenvedtek, és 1949-ben Tajvan szigetére vonultak vissza, amelyet azóta is kormányoznak. A Kínai Népköztársaság igényt tart a szigetre, amelyet saját részének tekint, és kitart a vele való egyesülés mellett, jóllehet felmérések szerint a tajvaniak többsége az önállóságot részesíti előnyben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.