Fáraószobrot loptak az egyiptomi kurátorok
2015. június 4. 09:45 MTI
Letartóztattak két kurátort egy kairói múzeumban, mivel a rájuk bízott műkincseket ellopták, majd azokat másolatokkal pótolták. A műemlékvédelmi tárca vezetője szerint a mostani bűntett nem egyedülálló, és valószínűleg összefügg egy novemberi esettel, amelynek során az ellopott lámpásokat sikeresen értékesítették
Korábban
Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter bejelentése szerint az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumának munkatársait akkor érték tetten, amikor a 4500 éve uralkodó Menkauré fáraó egyik szobrát és egy, a Mamlúk-dinasztia korából származó üveglámpást próbáltak helyettesíteni tökéletes másaikkal. Damáti elrendelte a főváros Ó-Kairónak is nevezett el-Fusztát negyedében álló múzeum raktárainak azonnali leltározását, miközben a rajtakapott kurátorok kihallgatása továbbra is folyik - adta hírül honlapján az al-Vatan című napilap szerdán.
A műemlékvédelmi tárca vezetője szerint a mostani bűntett nem egyedülálló, és valószínűleg összefügg egy novemberi esettel, amelynek során az ellopott lámpásokat sikeresen értékesítették, és azok egy üzletemberhez kerültek. A Mubarak-érának véget vető 2011-es felkelés során és az azt követő kaotikus időszakban régészeti leletek ezrei kerültek ki az észak-afrikai országból. A legtöbbször illegális ásatásokból származó műkincsek gyakran neves nemzetközi aukciósházakban kerültek árverésre, majd ismert magángyűjtőkhöz, vagy múzeumokba kerültek. Az illetékes tárca külön részleget hozott létre a leletek felkutatására és visszaszerzésére.
Időközben számos múzeumi raktárvezető bejelentette, hogy addig nem vállalnak új megbízásokat, amíg a hatóságok nem indítanak országos szintű vizsgálatot, különös tekintettel arra, hogy a gízai piramisokhoz közeli Szakkárából és Alexandriából is jelentettek hasonló módon elkövetett lopásokat. A műemlékvédelmi minisztérium ugyanakkor egy olyan képzést indított kurátorok számára, amelynek segítségével pontosabban meg tudják állapítani a különbséget az eredeti és a hamisított műtárgyak között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap