Megoldhatták a Húsvét-sziget szobrainak egyik rejtélyét

2015. április 28. 13:30

A lehető legkisebb fizikai igénybevétellel, rámpákkal emelhették a Húsvét-szigeten található moaiok tetejére a szobrok többségének fején látható hengerszerű fejfedőket, állapította meg egy új kutatás.

Korábban

100 éve született a Kon-Tiki hajósa

A Húsvét-sziget a többi emberi településtől legmesszebb eső lakott hely a világon. A legközelebbi lakott település a 2075 kilométerre északnyugatra található Pitcairn-szigetek, míg a legközelebbi kontinentális pont 3512 kilométerre, Chile középső részén van. A vulkanikus eredetű sziget formája egy derékszögű háromszöghöz közelít, oldalai 22, 18 és 16 kilométer hosszúak, területe 164 négyzetkilométer, amelynek csaknem fele régészeti park és 1995 óta az UNESCO világörökség része.

Az eddig leginkább elfogadott nézet szerint a Húsvét-szigetre valamikor időszámításunk szerint 300 körül kezdtek érkezni nyugat felől a polinézek, akik a természeti adottságok kihasználásával alakították ki civilizációjukat. Rupa Nuit egy holland felfedező, a szigeten néhány napot töltő Jacob Roggeveen emelte be az ismert földterületek közé Húsvét-sziget néven.

A sziget annektálására 50 évvel később, Felipe González de Haedo jóvoltából történt kísérlet a spanyol gyarmatbirodalom kiterjesztése révén. González III. Károly spanyol király (1759-1788) nevében birtokba vette a szigetet és átkeresztelte San Carlos szigetre, ám nem sikerült felkeltenie a korona érdeklődését a távoli terület iránt, amit még a 18. században az angol James Cook (1774) és a francia Jean-François de Galaup de La Pérouse (1786) is felkeresett. A Húsvét-sziget 1888 óta jogilag Chile egyik tartománya.

Rapa Nuit leginkább titokzatos szobrai, a moaiok tették ismertté, amelyekből a 21. század elejéig 887 darabot vettek számba. A szobrok többségét tufából, a maradékot vörös, porózus lávából (szám szerint 18-at), bazaltból (15) vagy trachitból (22) készítették zömében 1250 és 1500 között. A moaiok átlagos magassága 4 méter, alapjuk szélessége 1,6 méter, és 12,5 tonna tömegűek. Persze ezeknél jóval nagyobbakat is ismerünk: az Ahu Te Pito Kura-ban található Paro a maga 9,8 méterével a legmagasabb befejezett álló szobor, tömege több mint 82 tonna. A bukott kolosszus 9,94 méter magasságával és 75 tonnájával a legnagyobb fekvő szobor, s Ahu Hanga Te Tenga-nál fekszik.

A szobrok többségének fején egy hengerszerű fejfedő, úgynevezett pukao van, amely a Puna Pauból bányászott, viszonylag könnyű és puha kőből, összepréselődött vulkáni salakból (scoria) készült, tömege átlagosan 1 tonna, s eddig mintegy százat dokumentáltak belőle. A szakembereket régóta foglalkoztatja, hogy vajon hogyan tették ezeket a fejfedőket a szobrok tetejére. Egy új kutatás szerint a Húsvét-sziget lakói rámpákat használtak, amihez Sean Hiyon, az Oregoni Egyetem régészhallgatója szerint különösebben nagy fizikai igénybevétel sem szükségeltetett - mondta el az Amerikai Régészeti Társaság éves tanácskozásán. "Úgy tűnik, elég volt néhány ember, hogy felemeljék vagy felgörgessék (a fejfedőt)" - mondta el Hixon, aki szerint a pukaók alján látható bemetszések is ezt támasztják alá.

A történészek és etnográfusok eddig már számos magyarázatot adtak a pukaókra vonatkozóan, ma már azonban a legtöbben úgy vélik, hogy a díszek a szobrok hajkoronái voltak, ahogy arra a rapanui nyelv pukao szava (jelentése: fejdísz) is utal. Azt senki nem tudja, hogy a fejdíszek pontosan mit reprezentáltak, de a vörös színből ítélve rituális célból készülhettek. Mivel mindegyiket más-más módon faragták ki, a régészeket nem hagyta nyugodni az a gondolat, hogy vajon miként kerülhettek az esetenként több tonnás "óriáskalapok" a szobrok tetejére.

Hixon és kollégái egyszerű fizikai kísérletekkel modellezték, mekkora erő és nyomaték kellett a pukaók felhelyezésére: rámpákkal, egy hatalmas torony megépítésével vagy éppen csigával történt-e a fejfedők felhúzása. A legkisebb erőfeszítés a rámpákkal való mozgatás során kellett, amiben kevesebb mint tíz ember vehetett részt. Az pedig, hogy a pukaók többnyire téglalap alakúak, előnyt jelentett a felhúzáskor, mivel kisebb volt az esélye annak, hogy véletlenül leesnek a rámpáról, mintha kerek formájúak lettek volna.

A fiatal kutató elismeri, hogy elméletük még messze nem kidolgozott és tökéletes, és bármelyik más, a pukaók mozgatásával kapcsolatos elmélet teoretikusan helytálló lehet, amennyiben elegendő ember állt rendelkezésre. Hozzátette: az erózió és az elemek együttes hatása miatt a pukaók felszíne sérült, így ma már nagyon nehéz annak megállapítása, hogy az "óriáskalapok" felületén látható barázdák, vésetek az emberi munka eredménye vagy éppen a természet formálta ilyenekké.