Peking szerint új bizonyítékok támasztják alá a Buddha-szobor eredetét
2015. március 25. 10:20 MTI
Új bizonyítékok támasztják alá, hogy a közelmúltban Budapesten is bemutatott 1000 éves Buddha-szobor, amelynek belseje egy mumifikálódott szerzetest rejt és egy holland magángyűjtő birtokában van, azonos egy Kínából ellopott műtárggyal - közölte a Kulturális Örökségek Állami Hivatala (SACH) Pekingben szerdán.
A kormányzati intézmény képviseletében Csin Zsuj-kuo ismertette azt a közleményt, amely szerint fényképekre, helyi dokumentumokra és tanúk nyilatkozataira alapozva a hivatal meg tudja erősíteni, hogy a szóban forgó Buddha-szobrot a kelet-kínai Fucsien tartomány Jangcsun településének templomából lopták el 1995-ben. A SACH további bizonyítékokat gyűjt, és más illetékes osztályokkal azon dolgozik, hogy biztosítsa a szobor visszatérését - jelentette ki Csin.
A Hszinhua hírügynökség jelentése kitér arra, hogy a nemzetközi érdeklődés középpontjába került szobrot, amely az asseni Drents Múzeum jóvoltából a Magyar Természettudományi Múzeum tavaly októberben megnyílt és idén májusig nyitva tartó Múmiavilág kiállításának egyik darabja volt, a múlt hét péntekén holland tulajdonosa minden magyarázat nélkül visszakérte és elszállíttatta.
Az alkotásra különösen akkor figyeltek fel, amikor egy tavalyi hollandiai CT-vizsgálat során bebizonyosodott, hogy egy 12. századi buddhista szerzetes múmiáját rejti, amely egy párnán pihen. A kínai írásjegyekkel díszített lapos kerek párna oldalán szereplő felirat szerint a szerzetes neve Csang Liu-csüan.
Jangcsun falu lakói 1995-ben fedezték fel, hogy templomukba illetéktelenek hatoltak be és jogtalanul eltulajdonították a szobrot, amelyhez évszázadok óta hagyományosan imádkoztak. A helyi feljegyzések szerint Csang szerzetes, akit szektaalapítónak tartanak, a Szung-dinaszita (960-1279) idején élt, gyógyfüves tudománya révén segítette az emberek gyógyítását és terjesztette a buddhista vallást. 37 éves korában halt meg, testét a helyiek mumifikálták és egy szobrot alkottak köré.
A mindeddig névtelenségbe burkolózó holland tulajdonos kedden arról tájékoztatta a Hszinhua hírügynökséget, hogy a szobrot másodkézből vette, s a korábbi hírekkel ellentétben nem 1996-ban, hanem 1995 közepén. Szóvivője útján közölte, hogy a műtárgy - tudomása szerint - 1994-95-től volt az előző tulajdonosánál, azt sugallva, hogy a lopott szobor és a birtokában lévő nem lehet azonos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap