2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aki feltalálta a gépfegyvert

2015. február 5. 08:02 MTI

Százhetvenöt éve, 1840. február 5-én született Sir Hiram Stevens Maxim amerikai-angol feltaláló, fegyvergyáros, akinek a nevéhez fűződik az első működő gépfegyver.

Maine állam egy kis falujában, Sangerville-ben egy műszerész fiaként látta meg a napvilágot. A találmányok és szerkezetek iránt leküzdhetetlen vonzalmat tápláló fiú tizennégy évesen már kocsikat épített. Huszonhat évesen rukkolt elő első találmányával, a hajsütő vassal, melyet hamarosan követett a mozdonyjelzőlámpa és a világítógáz gyártására szolgáló szerkezet.

Ezután - Edisont is megelőzve - kidolgozta a villanykörtében használatos szén fűtőszál előállítási módszerét, elektromos nyomásszabályozóját pedig az 1881-es párizsi világkiállításon különdíjjal jutalmazták. Még ebben az évben Nagy-Britanniába költözött, úgy vélte, hogy a világ ötöde fölött uralkodó birodalom nagyobb lehetőségekkel kecsegtet. A brit állampolgárságot 1900-ban kapta meg, s egy évvel később lovaggá ütötték.

A legenda szerint új hazájában tanácsolta neki egy barátja: "Hagyd a csudába az elektromosságot. Ha meg akarod csinálni a szerencsédet, találj ki valami olyat, amivel ezek a bolond európaiak gyorsabban tudják kiirtani egymást". Maxim megfogadta a tanácsot és 1885-re előállt az első, teljesen automata gépfegyver terveivel. Az ötlet nem volt új: már az amerikai polgárháborúban használatos volt a több csövű Gatlin gépfegyver, amelyet egy kurbliszerű fogantyúval, kézzel hajtottak. A forgó csövekre a melegedés miatt volt szükség, amíg az egyik "dolgozott", a többi hűlt.

Maxim legnagyobb újítása az volt, hogy kihasználta a hátrasiklást: ez lökte ki az üres hüvelyt és rántotta be a földön fekvő hevederből a következő töltényt. A hűtést levegővel, illetve vízzel oldotta meg, így immár egy csőből ki lehetett az összes golyót lőni. Egy újfajta, füstmentes lőport is kifejlesztett. Gépfegyvere percenként és elméletileg 500, a gyakorlatban 300 lövésre volt képes, ami 100 puska tűzerejével volt egyenlő, ráadásul a nagyon kis felületre rendkívül gyorsasággal leadott sorozat ellen a vastag acélpáncél sem nyújtott védelmet.

Találmányának előállítására Maxim gyárat alapított és szó szerint dőlt hozzá a pénz, hiszen a hadviselést forradalmasító fegyvert sorra minden nagyhatalom bevezette. A brit hadseregben 1889-ben rendszeresített gépfegyver elborzasztó fölénye (amely nem kis részben a pszichikai hatáson alapult), már első alkalmazásakor bebizonyosodott: 1893-ban a mai Zimbabwe területén vívott matabele háborúban 50 katona négy Maximmal százszoros túlerőben lévő bennszülöttet futamított meg, a katonák körében még mondóka is született az új fegyverről.

Élete során Hiram Maxim 271 találmánnyal gazdagította az emberiséget, közülük említésre méltó a klasszikus, önmagától záródó egérfogó, de tervezett hangtompítót, gázmotort és asztmás lévén zseb-inhalátort is. Megszállottan (és sikertelenül) próbálkozott könnyű, gőzgéppel hajtott, felszállásra képes repülőgép megépítésével. Egy másik konstrukciója mégis a levegőbe emelkedett: ő építette az első, a vidámparkokban nagy népszerűségnek örvendő repülőgépes körhintát.

Maxim tanúja lehetett még annak, amint géppuskája mindkét oldalon bakák százezreit kaszálta le az első világháborúban. A feltaláló 77 éves korában, 1916. november 24-én halt meg Londonban, néhány nappal a milliónyi életet követelő somme-i csata befejeződése előtt, melyben első ízben vetették be a gépfegyver ellen védelmet nyújtó tankokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár