2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A II. világháborús magyar segítségnyújtásról emlékezett meg Varsó

2014. december 16. 11:07 MTI

Állami ünnepségeket rendeztek hétfőn Varsóban annak emlékére, hogy a II. világháború kitörése után Magyarország százhúszezernyi lengyel menekültnek adott menedéket, és - továbbengedve a menekülő lengyel katonák egy részét is - lehetővé tette a lengyelek fegyveres harcát a Nyugat oldalán.

A fő ünnepséget a főváros központjában, a lengyel szabadságharcokra emlékeztető Ismeretlen Katona sírjánál tartották meg. Magyarországot Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte, aki a hagyományos, manapság pedig újabb biztonságpolitikai kihívásokkal szembesülő magyar-lengyel sors- és érdekközösségre utalva hangsúlyozta: "a magyar és a lengyel nemzet - függetlenül a nagyhatalmi játszmák erősödő és gyengülő, alkalmasint gyorsan megforduló széljárásától - mindig ugyanazon az oldalon fog állni, s ha kell, harcolni."

A központi ünnepség előtt koszorúzást tartottak két másik, a II. világháborús magyar szolidaritást felidéző helyen: a menekülteknek a Teleki-kormány megbízásából segítséget szervező, a "lengyelek atyjaként" emlegetett idősebb Antall József belvárosi emléktáblájánál, valamint annál az emlékműnél, melyet a varsóiak a lengyeleket segítő Osváth László egykori külügyminisztériumi tisztviselőnek állítottak.

A nap folyamán egy belvárosi filmszínházban Grzegorz Lubczyk volt budapesti lengyel nagykövet Élet a penge élén című dokumentumfilmjét vetítik le, mely idősebb Antall József és a lengyel menekültek vezetőjeként zsidókat mentő Henryk Slawik közös tevékenységét mutatja be. A megemlékezéseket a lengyel Háborús Veteránok és az Elnyomás Áldozatai Hivatalának elnöke, Jan Stanislaw Ciechanowski államtitkár kezdeményezésére szervezik a varsói magyar nagykövetség közreműködésével.

Magyarország azután nyitotta meg határait 120 ezernyi lengyel menekült előtt, hogy Lengyelországot - a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékának megfelelően - 1939. szeptember 1-jén Németország, majd szeptember 17-én a Szovjetunió megtámadta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár