Hogyan vett részt Latin-Amerika a II. világháborúban?
2014. augusztus 26. 15:22 Csernus Szilveszter
Egyetlen lakott kontinens mondhatja el magáról, hogy bár mind a két világháborúban hadviselő félként vett részt, saját területét nem érintették érdemben a világ többi részét lángba borító fegyveres összecsapások. Annak ellenére, hogy az "óceánpajzs" megfelelő védelmet nyújtott az amerikai kontinens egészének, mégis tartottak tőle, hogy keletről Németország, vagy nyugatról Japán veti meg a lábát a térségben. 1945 februárjára mind a húsz független latin-amerikai ország hadban állt a tengelyhatalmakkal. Kevéssé ismert fejezete a 2. világháború történetének, hogy két térségbeli ország hadserege is kivette a részét a küzdelmekből az európai és a csendes-óceáni hadszíntereken. Mit jelentett Latin-Amerikának a földrésztől oly messze zajló második világháború?
Korábban
A Monroe-elv
Érdemes először leszögezni, hogy mit is értünk Latin-Amerika alatt. A legelterjedtebb meghatározás a spanyolajkú amerikai országokat és Brazíliát sorolja ide, míg egyesek az Egyesült Államok és Kanada kivételével az egész amerikai kontinenst beleveszik. Ez utóbbi meghatározás azonban pontatlan, ugyanis amennyiben a "Latin" alatt az újlatin nyelveket beszélőket értjük, az kizárja az angol és holland nyelvű államokat.
Ugyanakkor a franciaajkú Haiti, vagy a Franciaországhoz tartozó Guyana (amely napjainkban is tengerentúli tartomány, így az Európai Unió része) ez alapján szintén Latin-Amerika része. Mégis azt mondhatjuk: napjainkban a spanyolajkú latin-amerikaiak Brazíliát kivéve nem tekintik "latino"-nak, aki nem a nyelvüket beszéli. Valóban: az ibériai gyarmattartók volt amerikai birtokai kulturálisan és társadalmilag is több közös vonást mutatnak.
A latin-amerikai országok közül csak kettő vett részt katonáival a frontokon, így a II. világháború hadtörténete szempontjából a latino államok szerepvállalása jelentéktelen. Ugyanakkor a világégés jelentős hatással volt az amerikai térségre, főként az Egyesült Államokkal való viszonyukat illetően.
Persze már a háború előtt is az USA gyakorolta a legnagyobb gazdasági és politikai befolyást a kontinens déli részére. Az alapító atyák egyike, James Monroe, az USA 5. elnöke által megfogalmazott Monroe-doktrína (Monroe-elv) alapján az Egyesült Államok féltékenyen őrizte befolyását az egész amerikai kontinensen, ami a II. világháború évei alatt különös hangsúlyt kapott.
A második világháborút megelőző dél-amerikai német és olasz tőkebehatolás és gazdasági befolyás - bár elmaradt az Egyesült Államok mögött - túlszárnyalta az európai hatalmakét. Ezt tovább erősítette az akkor összesen 150 ezer lelket számláló dél-amerikai német közösségek, valamint a jelentős argentínai és uruguayi olasz kisebbség jelenléte. A dél-amerikai légi közlekedés is megoszlott az egyesült államokbeli, a német és az olasz cégek között, ami jelentősen megkönnyítette a zömmel spanyol hajójáratokon érkező német ügynökök dolgát. Nem véletlen, hogy az európai légitársaságok voltak az első áldozatai Pearl Harbor előtt az USA gazdasági offenzívájának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap