2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény a nürnbergi perről

2014. március 31. 14:25

1. A náci Németország politikai, katonai és gazdasági vezetőinek felelősségre vonását célul kitűző nürnbergi per az első olyan büntetőeljárás volt a történelem során, amelyben háborús bűncselekmények miatt ítélték el egy ország vezetőit.

2. A per helyszíneként azért esett Nürnbergre a választás, mert a nácik itt rendezték meg a hírhedt pártnapokat, itt születtek meg a faji törvények, és a város a bombázások ellenére épségben maradt.

3. Az 1945. november 20-tól 1946. október 1-jéig tartó perben 24 főt állítottak bíróság elé. 12 főt kötél általi halálra, 7 főt börtönbüntetésre ítéltek, 3 főt pedig felmentettek.

4. A négy győztes nagyhatalom egy-egy ügyészt és két-két bírót delegált a perre. A legenyhébb ítéleteket a francia főbíró hozta, a szovjet főbíró, Iona Nyikitcsenko viszont minden vádlottra halálbüntetést kért.

5. A nemzetközi bíróság a per során 250 tanút hallgatott meg és több mint negyedmillió, esküvel megerősített írásbeli tanúvallomást dolgozott fel.

6. A perről 16 ezer oldalas, több mint 4 millió szót tartalmazó jegyzőkönyv készült, és az eljárás során több mint 200 tonna papírt használtak fel.

7. A vádlottakkal – jó kedély- és elmeállapotuk megőrzése érdekében – pszichológusok és pszichiáterek foglalkoztak. A foglyok szellemi képességét intelligenciatesztek segítségével mérték fel.

8. Miután a bírák elutasították Hermann Göring arra vonatkozó kérelmét, hogy akasztás helyett golyó által végezzék ki, a náci vezető egy nappal az ítélet-végrehajtás előtt egy cianidkapszula segítségével öngyilkos lett.

9. Az akasztásokat 1946. október 16-án hajnalban, a nürnbergi börtön tornatermében hajtották végre, ahol az őrök előző este még kosárlabda-mérkőzést játszottak.

10. A nürnbergi pert számos ponton érte bírálat. A legtöbben eleve megkérdőjelezték a perben ítélkező Nemzetközi Katonai Bíróság legitimitását, sokan pedig azt kifogásolták, hogy csak a vesztesek háborús bűneit ítélték el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár