2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felmentették a ruandai népirtás két elítéltjét 

2014. február 12. 10:22 MTI

Az 1994-es ruandai népirtást vizsgáló ENSZ-törvényszék (ICTR) kedden felmentett két egykori katonai vezetőt, akiket korábban első fokon 11, illetve 20 év börtönre ítélt az afrikai országban elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Augustin Ndindiliyimana tábornok a ruandai csendőrség vezérkarának vezetőjeként szolgált, és a vád szerint hagyta, hogy a csendőrség, a "biztonság jelképe" részt vegyen a népirtásban. Ndindiliyimanára 2011 májusában szabtak ki szabadságvesztést. A tanzániai székhelyű bíróság azzal indokolta a vádlott felmentését a másodfokú eljárásban, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a tábornok a népirtás idején még tényleges ellenőrzést gyakorolt volna a csendőrség felett.

Francois-Xavier Nzuwonemeye ellen az volt a vád, hogy a ruandai hadsereg elitalakulatának, a "felderítő zászlóaljnak" a parancsnokaként segített a tuszikat tömegesen gyilkoló milíciák kiképzésében. Nzuwonemeyének ezenkívül állítólag közvetlen szerepe volt Agathe Uwilingiyimana ruandai kormányfő és az ő testi épségére vigyázó tíz belga kéksisakos megölésében. A bíróság keddi határozata szerint azonban a gyilkosságokban való részvételét nem támasztották alá "minden kétséget kizáróan" helytálló bizonyítékok.

Az ICTR fellebbviteli bírósága ugyanakkor - indoklás nélkül - bizonytalan időre elhalasztotta Augustin Bizimungu tábornok fellebbezésének elbírálását. A ruandai hadsereg volt vezérkari főnökét első fokon 30 év börtönre ítélték népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök vádjával. Az ügyészség szerint Bizimungu már a hadsereg vezérkari főnökévé történt kinevezése, vagyis 1994. április 16. előtt részt vett tuszik lemészárolásában, a kinevezése után pedig tovább folytatódtak a tömeggyilkosságok.

Az ICTR kedden ezenkívül 20-ról 15 évre csökkentette az Innocent Sagahutura, a "felderítő zászlóalj" egykori parancsnokhelyettesére tíz ENSZ-békefenntartó megölése miatt kiszabott börtönbüntetést. A bíróság érvelése szerint Sagahutu nem elrendelte a gyilkosságokat, hanem segítséget és bátorítást adott a mészárlás végrehajtásához.

Az 1994-es ruandai népirtásban az ENSZ adatai szerint mintegy 800 ezer tuszi és mérsékelt hutu vesztette életét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 1994. novemberi határozata alapján létrehozott ICTR feladata a népirtás felelőseinek felkutatása és elítélése.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár