A köztévé vezetője tagadta a nankingi mészárlást
2014. február 4. 10:58 MTI
Tagadta az 1937-es nankingi mészárlás megtörténtét a japán közszolgálati tévé egyik vezető tisztségviselője a minap. Erről kedden számolt be több médium, de a kormány egyelőre nem ítélte el hivatalosan - jelentette kedden az AFP.
Korábban
"Egy országot sem érdekelt Csang Kaj-sek kínai nacionalista vezető propagandája a Japán által Nankingban elkövetett mészárlásról. Tudja, miért? Mert nem volt ilyen" - jelentette ki Hiakuta Naoki, az NHK tévé igazgatótanácsának egyik tagja vasárnap egy tokiói politikai beszélgetésen. Hiakuta az eseményen a tokiói kormányzóválasztás egyik szélsőjobboldali jelöltjének támogatójaként lépett föl.
A jelölt Tamogami Tosio, a légierő volt vezérkari főnöke, akit 2008-ban bocsátottak el a hadseregből, mert kijelentette, hogy a Japán a II. világháborúban nem volt agresszor. Hiakuta kijelentésére reagálva Szuga Josihide, a kormány főtitkára azt mondta: "Tudok az esetről, de úgy gondolom, hogy ez nem ütközik az NHK belső szabályzatába."
Kína szerint a japán hadsereg 300 ezer embert mészárolt le Nankingban, miután 1937. december 13-án betört a városba. Több külföldi történész szerint az áldozatok száma valójában ennél sokkal kisebb volt. Az amerikai Jonathan Spence például azt állítja, hogy 42 ezer civilt és katonát öltek meg, 20 ezer nőt pedig megerőszakoltak, akik közül több később meghalt.
Azóta, hogy Abe Sindzó japán miniszterelnök decemberben ellátogatott a japán háborús bűnösöknek is emléket állító Jaszukuni-szentélybe, Japán és Kína között ismét nagyon kiéleződött a szópárbaj Japán háborús cselekményeiről. Az odamondogatások sorozatában egy héttel belül ez a második eset, hogy az NHK valamelyik tisztségviselője tesz olyan kijelentést, amelyen Kína biztosan felháborodik. Momii Kacuto, a tévé újonnan kinevezett elnöke január végi bemutatkozó sajtótájékoztatóján régebbi háborúk gyakori eseteinek minősítette a japán katonák kiszolgálását célzó külföldi kényszerprostitúciót.
Hozzátette, hogy ez a gyakorlat "a jelenlegi erkölcseink szerint rossz". Kijelentéséért, amelytől a kormány is elhatárolódott, később bocsánatot kért. Az NHK etikai kódexe előírja az igazgatótanács 12 tagja számára "a demokrácia szolgálatát kiegyensúlyozott és politikailag semleges tartalom közvetítése révén".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap