2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltárnák a középkori kínai hajóroncs kincseit

2013. december 3. 10:12

A világ legnépesebb állama a valaha volt leghatalmasabb tengeri régészeti expedíció keretében hozná helyre a nyolc évszázadig a Dél-kínai-tenger fogságában levő több ezer középkori kincset rejtő kereskedőhajóját, amelyre hat évvel ezelőtt bukkantak rá a kutatók.

A fából készült Nanhai 1 nevű kínai kereskedőhajó a déli Guangdong tartományban fekvő Jangjiang kikötőváros mellett süllyedt el a Déli Szung-dinasztia (1127-1279) idején. A hajó pontos útvonala nem ismert, a szakemberek szerint az ún. "tengeri selyemúton" közlekedhetett, amely Indiával, a Közel-Kelettel és Afrikával kötötte össze Kínát. Becslések szerint a katasztrófa idején 60-80 ezer tárgy lehetett a fedélzeten. Az elmúlt évszázadok során vastag iszapréteg rakódott a leletekre, amelyek megőrződtek, ám el is rejtőztek a kíváncsi szempárok elől.

A kínai hajót 2007-ben a Holland Kelet-indiai Társaság Rhynsburg nevű vitorlását kereső brit-kínai kutatócsapat véletlenül fedezte fel. A Nanhai 1 ezzel reflektorfénybe került, ugyanis felbecsülhetetlen értékű porcelán és aranytárgyai "több mint elég egy tartományi szintű múzeumnak" - számolt be a ritka kapásról Southern Metropolis Daily. Hat évvel ezelőtt a régészek egy hatalmas fémdobozban emelték ki a kincsek ezreit rejtő hajót, amelyet azóta egy látogatható, üvegfalú kiállítótérben helyeztek el.

Az üvegfalú modern épületben bárki megnézheti, hol tartanak a munkálatok, illetve hogy mely kincseket tártak már fel a kutatók

A felfedezés óta egy speciálisan lezárt acéltartály óvja a hajó rakományát a rongálódástól. A hajó hivatalos feltárása csütörtökön kezdődött el, s a hatóságok becslései szerint három-négy évig fog tartani, amíg az összes kincset megtisztítják, mondta Tong Mingkang, a kulturális örökségek állami hivatalának helyettes vezetője. A régészek terve szerint az első évben a hajót rejtő iszapréteget szeretnék eltávolítani, ezt követően az értékes leletek feltárását kezdik meg. Mindezidáig hatezer darab eszközt hoztak elő az iszap alól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár