150 év után jár Canossát egy amerikai lap
2013. november 15. 13:51 MTI
Százötven év után kért bocsánatot egy amerikai napilap olvasóitól, mert Lincoln elnök beszédéről azt írta hajdani szerzőjük: "ostoba fecsegés". A mai szerkesztőség sajnálja, hogy az újság annak idején nem vette észre a beszéd "történelmi jelentőségét, időtlen ékesszólását és örök érvényét".
Korábban
A pennsylvaniai Harrisburg város The Patriot-News című napilapja egy csütörtöki cikkében kért bocsánatot olvasóitól, mert Abraham Lincoln 1863. november 19-én elmondott beszédét "hibásan értékelte". A bocsánatkérésre azonban csak a szónoklat elhangzása után másfél évszázaddal, az esemény közelgő, keddi 150. évfordulója alkalmából került sor.
Az elnök aznap egy katonai temetőt avatott fel az amerikai polgárháború legvéresebb összecsapásának helyszínén, mely a küzdelem fordulópontját is jelentette: az északi államok győzelmével végződött, és a déliek végső vereségéhez, a rabszolgaság teljes eltörléséhez vezetett. A gettysburgi beszéd (Gettysburg Address) az amerikai történelem leghíresebb szónoklata lett, ebben fogalmazta meg Lincoln, hogy a szabadságot és emberi egyenlőséget képviselő rendszerért folytatja a harcot.
Az akkoriban Patriot & Union néven megjelenő napilap 1863. november 24-én megjelent vezércikkében így utasította el az öt nappal korábban elhangzott szónoklatban megfogalmazott politikai nézeteket: "Mi nem foglalkozunk az elnök ostoba fecsegésével. A nemzet érdekében hajlandók vagyunk a feledés fátylát borítani szavaira. Nem ismételjük őket és nem gondolunk rájuk." Harrisburg városa egyébként mintegy 65 kilométerre fekszik Gettysburgtől, Patriot & Union című lapja pedig a déliek oldalán állt a polgárháborúban.
A mai szerkesztőség sajnálja, hogy az újság annak idején nem vette észre a beszéd "történelmi jelentőségét, időtlen ékesszólását és örök érvényét". Egykori újságírójának döbbenetesen téves értékelését csak a "pártossággal vagy a túlzott alkoholfogyasztás hatásával" tudta magyarázni. A bocsánatkérés nyelvezete is a gettysburgi beszédet idézi:
"Százötven évvel ezelőtt ennek a sajtóintézménynek az atyái oly hamis, oly öntelt és a történelmi távlatok iránt oly vak ítéletet hoztak, hogy az nem maradhat érintetlenül levéltárunkban." A szónoklat 150. évfordulójáról kedden emlékeznek meg Gettysburgben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.