25 éve halt meg a leghíresebb Kossuth-díjas élmunkás

2013. november 1. 12:29 MTI

Huszonöt éve, 1988. november 1-jén halt meg Pióker Ignác Kossuth-díjas sztahanovista élmunkás, az ötvenes évek munkaversenyeinek hőse, egy korszak hivatalos példaképe.

Korábban

A Szovjetunióban az 1930-as évek közepén kezdődött a sztahanovista mozgalom, amely nevét Alekszej Sztahanov vájárról kapta. Sztahanov 1935-ben egy szénbányában 1457 százalékra teljesítette normáját, majd néhány hét múlva már a kétezer százalékot is túlszárnyalta. Mitikussá növesztett alakja köré építve a párt sztahanovista mozgalmat indított, amelyet a második világháború után "felszabadított" szocialista országokba is exportáltak. A sztahanovistákra a merev és a gyakorlatban igen kevéssé működőképes tervgazdálkodásban múlhatatlan szükség volt, a központi irányítás az efféle mozgósításokkal tudott rugalmas, a gazdasági folyamatokhoz alkalmazkodó elemet létrehozni.

A magyarországi élmunkás mozgalom 1948-ban indult és szovjet mintára 1950-ben kapta a sztahanovista megnevezést. Az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) központi vezetőségének határozata szerint sztahanovista munkás az lehetett, aki a többi munkással azonos munkafeltételek között egyéni tervét rendszeresen legalább 200 százalékkal túlteljesíti, újításokat valósít meg és munkatapasztalatait társaival is megosztja. A mozgalom egyik "arca" Pióker Ignác, az Egyesült Izzó gyalusa lett, aki 1949 végén azzal került a pártlap, a Szabad Nép címlapjára, hogy a gyorsvágást alkalmazva 1470 százalékra teljesítette normáját.

Pióker 1907. január 17-én a romániai, bánáti Temesrékáson született, napszámos apja 15 gyermeke közül tizedikként. Géplakatosnak tanult, dolgozott dohánygyárban, bányában, Magyarországra 1928-ban települt át. Eleinte egy textilgyárban, majd az újpesti Egyesült Izzóban kapott állást - főként azért, mert az UTE sportegyesület színeiben országos bajnokságig vitte váltófutásban. Az Egyesült Izzóban szénlapátolással kezdte, majd anyagkiadó lett, 1933-ban került a gyalupadhoz. 1929-től volt a vasas szakszervezet tagja, mozgalmi tevékenysége miatt évekig rendőri felügyelet alatt állt. A Szociáldemokrata Pártba 1945-ben lépett be, a két munkáspárt egyesülése után átigazolták az állampárt Magyar Dolgozók Pártjába.

A szinte meseszerű eredményeket elérő Pióker az elsők között kapta meg a sztahanovista oklevelet. 1951-ben 290 százalékra teljesítette a normát és már nyárra befejezte az 1952-es tervét, számos találmányt adott be. 1951. március 15-én megkapta a Kossuth-díjat, a május 1-jei ünnepségeket Moszkvában a tribünről nézhette végig, és miután az országban elsőként teljesítette ötéves tervét, megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntetést. 1953-tól 1985-ig országgyűlési képviselő volt, ugyancsak 1953-ban tagja lett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és az MDP Budapesti Pártbizottságának, 1975-től tagja volt az államfői testületnek, az Elnöki Tanácsnak.

Mai szóval élve sztárt csináltak belőle: a Szabad Nép rendszeresen közölt cikkeket róla, arcképe ott virított a május 1-jei felvonulásokon, filmhíradók mutatták munka közben, az Országgyűlésben, családi körben, nevét még versbe is foglalták: "nem érdekelnek engem a lányok, inkább nézem Pióker Ignácot". Maga Pióker mégis szerény, közszeretetnek örvendő ember maradt, holott a sztahanovisták nem örvendtek nagy népszerűségnek, mert a mozgalom megindítása mindenki számára normaemeléssel járt. Sokukat bántalmazták szóval vagy tettel is, még maga Sztahanov sem tudta elviselni a hírnevet, idővel a pohárhoz nyúlt és idegbetegségben halt meg. Pióker élete végéig megmaradt gyalusnak, aki befolyását társai érdekében érvényesítette. A Kossuth-díjas élmunkás 1988. november 1-jén halt meg.