A múlt század romkocsmái
2013. november 27. 11:07 Bogos Zsuzsanna
A külföldi turisták szemében újabban Magyarország egyik vonzerejét a romkocsmák adják. A pusztuló külső csáberejét már korábban is felhasználta a hazai vendéglátás. Igaz, ekkor még erre az adottságra nem épült külön iparág, a puritán, olykor elhanyagolt épületek egyszerűen csak funkciójuk miatt voltak olyanok, amilyenek.
Korábban
Erről tanúskodik Ady Endre A csárda elégiája című műve is. A költő szerint a Szilágyságban minden változatlan, az emberek pedig – akárhogy is alakuljon körülöttünk a világ – ugyanúgy élnek, mint hatszáz évvel ezelőtt. Ezt a mozdulatlanságot csupán egy dolog töri meg, egy valami változott az idő múlásával, ez pedig a csárda. Elhanyagolják, pusztulni kezd, végül pedig csupán rom marad. Sok ilyen épület jutott hasonló sorsra szerte az országban. Teljesen persze nem tűnt el ez az intézmény, a szocializmus alatt turistacsalogatóként, a magyaros konyha zászlóshajójaként lett eladva. Eredetileg azonban utóbbi igencsak távol állt a csárdától.
Petőfi Sándor versében még azt olvashatjuk: „Éhen-szomjan szokott itt maradni / A jámbor utazó.” Országjárásairól írt beszámolóiban ugyancsak hasonló állapotokról tudósít, korábban pedig már Kazinczy Ferenc is panaszosan jegyezte fel a vendéglátás silány állapotát. Jókai Mór alföldi történetében, a Sárga Rózsában szó esik a falatozásról, ám ez szintén szegényes kínálatot sejtet. Általában szalonna, paprika és cipó volt az eledel a szerény berendezésű csárdában. Utóbbi vagy a csárda kemencéjében sült vagy magukkal hozták – a XIX. században az Alföldön a pásztorok kenyérilletményét a gazdák egy kenyérrel megtoldották, hogy adhassanak a jelentkező szegénylegényeknek, betyároknak belőle. Innen a neve is: betyárkenyér. Tehetősebb látogatónak rántottak csirkét.
Móra Ferenc A madarásztói szépasszony című novellájából szintén az derül ki, hogy igény esetén azért lehetett bőségesebb ételt is kapni. A roppant ötletesen „hamarjó” névvel illetett fogás, vagyis a rendelés után gyorsan kisütött harapnivaló volt ez. „Szalonna, tojás, kolbász, de még bőrösmalac is” – sorolja a kínálatot a vendéglős. Ezen kívül kolbászt, hurkát kínálhattak. Ismerünk egy, a Balatonalmádiban található Pinkóczi csárdára vonatkozó szabályozást 1841-ből, melyből tudható, hogy még mit szolgálhattak fel étek gyanánt: jó és egészséges marha- és birkahús járt a szőlőbirtokosoknak. Az elegendő mennyiségű hús tartásáról elsősorban a munka idején volt kötelező gondoskodni, a csárdatulajdonos esetleges hamisságának pedig a következő kitétellel kívánták elejét venni: „igaz mértékre való fel ügyellése elváratik.”
Bogos Zsuzsanna teljes cikke a Múlt-kor Magazin 2013. őszi számában található
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Nagy-Britannia](/ih0Ax/label/.cut-640x400/122.jpg)
Nagy-Britannia
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben
- Gengszterek mellett háborús bűnösökkel is akadt dolga az utolsó brit hóhérnak
- Sosem találkozott nevelőszülőjével, Eleanor Roosevelttel a menekült kislány
- A könnyítés ellenére sem tudta megvédeni címét az első wimbledoni tenisztorna bajnoka
- Szólókarrierjével is komoly sikereket ért el Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa
- A sikerek dacára ki nem állhatta Sherlock Holmes karakterét Arthur Conan Doyle
- A brit szimbólumok elpusztításával kezdődött a 13 lázadó gyarmat függetlenségi harca
- Inkább elsüllyesztették a francia hadihajókat a britek, nehogy a németek kezére jussanak
- Népszerűségének is köze volt Diana hercegné halálához
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)