Húszezer Mao-szuvenírt gyűjtött össze egy rajongó
2013. augusztus 29. 13:37 MTI
Húszezer darab Mao Ce-tung-szuvenírt gyűjtött össze az elmúlt ötven évben egy rajongó Kínában - közli a Straits Times tajvani napilap.
Korábban
A 65 éves délkelet-kínai Huang Csin-csüen saját bevallása szerint 15 éves kora óta "csodálja" Mao Ce-tungot. Csodálata fokát mi sem mutatja jobban, mint az általa összegyűjtött, az egykori kommunista vezérrel kapcsolatos szuvenírek mennyisége: Huang lakásában egy egész szobányi maós kitűző, pohár, fénykép, szobor, hűtőmágnes, ruházat található. A teljes "gyűjtemény" a 20 ezer darabot közelíti - saccolta a lapnak a férfi.
Huang Csin-csüen azt is elmondta: minden nap két órát tölt az egykori kommunista vezér írásainak olvasásával, s ez a tevékenység napjának "fénypontja". Egy-egy könyvért akár hónapokon át is spórol, s akár több száz kilométert is képes utazni.
Huang példája mellett az idén több rekord is megvilágította a máig élő és virágzó Mao-kultusz méreteit. Májusban 340 ezer jüant (12,6 millió forint) adott egy vevő egy Maóról készült képért, júniusban pedig 8 millió hongkongi dollárért (240 millió forint) kelt el az a porcelán rizsestálkészlet, amelyet kifejezetten a néhai elnök számára készítettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.