Meghal III. Béla magyar király
2004. május 21. 12:25
II. Géza és Eufrozina kijevi hercegnő házasságáól született 1147 körül. A bizánci udvarban nevelkedett, majd III. István halála után, 1172-ben lépett trónra. 1173 elején koronázták meg bizánci segítséggel. Kemény kezű uralkodó volt, így trónját nem veszélyeztették belső erők. Az ország gazdasági ereje és a királyi jövedelmek növekedése lehetővé tette számára a terjeszkedést. Sikeres külpolitikát folytatott, visszaszerezte a Bizánc által 1160-as években elfoglalt területeket, megszállta Dalmáciát és megvédelmezte Zárát a velenceiktől. 1189-ben udvarában fogadta I. (Barbarossza) Frigyes német-római császárt. Legnagyobb érdeme a magyar államiság megerősítése volt: fejlesztette Esztergomot, Székesfehérvárt, támogatta az írásbeliség meghonosodását - bevezette a fontos ügyek írásbeli feljegyzésének kötelezettségét -, létrehozta az esztergomi érsekségtől független királyi hivatalt, a kancelláriát, megindította a világi papok külföldi képzését. Ő volt az utolsó Árpád-házi király, aki még istváni módszerekkel kormányzott. Az ő udvarában dolgozott Anonymus, és itt foglalták írásba a Halotti Beszédet is. 1192-ben az ő szorgalmazására avatták szentté I. László királyt. A székesfehérvári bazilikában temették el. Utóda Imre fia lett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![1956](/ih0Ax/label/.cut-640x400/8.jpg)
1956
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)