Drogozva alkothatott az ősember
2013. július 18. 08:55
Hallucinogén növényeket fogyaszthatott az ősember, mikor a barlangrajzait készítette – jelentették ki kutatók, miután összehasonlították az őskori alkotásokat a modern kori rajzokkal.
Korábban
Tokiói kutatók barlangrajzokról készült fotókat elemeztek, majd arra a konklúzióra jutottak, hogy az eleink által a barlangok falaira felvitt geometriai minták hasonlítanak azokhoz a rajzokhoz, amelyeket a mai, drog hatása alatt álló emberek készítenek.
Az ősember a barlangok falát rituálék során pingálta ki, amely során tudatmódosító növényeket fogyasztott. A három kutató, Tom Froese, Alexander Woodward és Takashi Ikegami azt állítják, hogy az ősemberek tudatosan keresték ezeket a hallucinogéneket, amelyek "magasabb" értelmezést adtak víziójuknak, így a rajzok nem az őket körülvevő világot ábrázolják, hanem ezeket a drogos hallucinációkat.
Az Adaptive Behavior című folyóiratban publikált tanulmányból az is kiderül, hogy a világszerte megtalálható barlangrajzok – amelyek időben 40 ezer évre nyúlnak vissza – mind hasonló jegyeket viselnek magukon, függetlenül a körülményektől és a művészek személyétől.
A hallucinogén fogyasztása olyan kémiai reakciókat vált ki az agyban, amely során bizonyos idegi mintázatok, úgynevezett Turing-instabilitások rajzolódnak ki. A hallucinogén növények a prehisztorikus embert egy „spirituális helyre” repítették, a rituálék során létrehozott rajzoknak pedig nagyobb jelentőséget kezdtek tulajdonítani a többi alkotáshoz képest.
A kutatókban megfogalmazódott a kérdés, hogy miként lehetséges, hogy számos, földrajzilag egymástól távol, több ezer kilométerre eső, így még véletlenül sem érintkező kultúrákban pontosan ezek a hasonló mintázatok kaptak szimbolikus szerepet az adott művészektől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.