Rehabilitálnák a sztálini terror ukrajnai magyar áldozatait
2013. június 13. 15:58 MTI
A sztálini terror ukrajnai magyar áldozatainak rehabilitálását sürgette Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar nemzetiségű tagja - tájékoztott csütörtökön közleményben a képviselő sajtószolgálata.
Korábban
Előző nap Volodimir Ribak házelnök elnökletével meghallgatást tartottak az ukrán parlamentben az emberi jogok jelenlegi ukrajnai helyzetéről, amelyen részt vett többek között Olekszandr Lavrinovics igazságügyi miniszter, Valerij Packan, a parlament emberi jogi, kisebbségi és a nemzetiségek közötti kapcsolatok kérdéseivel foglalkozó bizottságának elnöke, Valerija Lutkovszka ombudsman, Jaroszlav Romanyuk, a legfelsőbb bíróság elnöke, valamint jelen voltak a főügyészség, a parlamenti frakciók és civil szervezetek képviselői is.
Gajdos István - aki az emberi jogi bizottságban titkári posztot tölt be - felszólalásában rámutatott arra, hogy nem szabad csupán a krími tatárokra korlátozni a rehabilitáció kérdését, hiszen 1944-től Kárpátaljáról is elhurcoltak magyar nemzetiségű férfiakat. Közülük nagyon sokan meghaltak, vagy életre szóló testi és lelki sérüléseket szenvedtek.
"Emellett rehabilitálni kell a deportált németeket, lengyeleket, románokat, örményeket, bolgárokat, sőt, még azokat az ukrán nemzetiségű polgárokat is, akiket annak idején kitelepítettek szülőföldjükről" - hangsúlyozta a képviselő. Rámutatott arra, hogy a nemzeti hovatartozás miatt deportált és megtorlás áldozatává vált személyek jogainak helyreállításáról szóló törvény alapján kellene rendezni a problémát. Gajdos István újból sürgette továbbá a tavaly elfogadott és hatályba lépett nyelvtörvény teljes körű végrehajtását.
Szót emelt a nemzetiségek kulturális autonómiára vonatkozó jogának érvényesítése érdekében is. A képviselő, mint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke rámutatott arra, hogy e jogot deklarálta az ukrajnai nemzeti kisebbségekről szóló, több mint húsz éve elfogadott törvény, azonban mindmáig nem született döntés sem ezen autonómia tartalmáról, sem megvalósításának mechanizmusairól. A honatya azon véleményének adott hangot, hogy vagy új kisebbségi törvény, vagy egy külön jogszabály révén lehetne szabályozni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájára vonatkozó jogait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap