2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghalt a Tienanmen téri diáklázadás leverésének egyik felelőse

2013. június 5. 11:08 MTI

Életének 84. évében meghalt Csen Hszi-tung, Peking volt polgármestere, egyike azoknak, akiket felelősnek tartanak az 1989-es pekingi diáklázadások fegyveres erővel történő leveréséért - jelentette a hongkongi félhivatalos HKCNA hírügynökség kedden. Csent, aki vastagbélrákban szenvedett, vasárnap érte a halál; temetésének időpontja még nem ismert.

Csennek a főváros polgármestereként 24 évvel ezelőtt széles körben elterjedt vélemény szerint jelentős szerepe volt abban, hogy végül a hadsereget kivezényelték a diákok ellen. Csao Ce-jang akkori pártfőtitkár, aki rokonszenvezett a diákokkal és a békés megoldást, a párbeszédet kereste, emlékirataiban terhelően nyilatkozott Csenről.

Li Peng volt miniszterelnök, akinek ugyancsak komoly szerepe volt az egykori döntéshozatalban, visszaemlékezésében azt írta, Csen volt a főnöke annak a központnak, amely irányította a rajtaütést.

Csen később a főváros párttitkára lett és bekerült a kommunista párt központi bizottságának politikai bizottságába. 1995-ben korrupció és hatalommal való visszaélés miatt 16 év börtönre ítélték, de 2006-ban gyenge egészségi állapotára hivatkozással kiengedték.

Csen Hszi-tung egy tavaly Hongkongban megjelent könyvben elhárította magáról az 1989-ben történtek miatti felelősséget, s azt állította, hogy nem tájékoztatták a részletekről. "Sajnálatos tragédiának" nevezte az eseményeket, amelyeket "meg lehetett volna előzni". Önmagát a hatalmi harcok áldozatának állította be.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár