Helyreállítják a római fürdőt Várnában
2013. január 29. 10:04 MTI
Eredeti szépségében állítják helyre a római kori fürdőt a fekete-tengeri bolgár üdülővárosban, Várnában. A munkálatokra hárommillió levát (457 millió forint) biztosít a kormányzat.
Korábban
Várnát, az ókori Odesszuszt i. e. 570-ben alapították milétosziak kereskedelmi lerakatként. A középkorban a város többször cserélt gazdát a bizánciak és a bolgárok között - az oszmánok először 1389-ben foglalták el, másodjára a várnai csata során 1444-ben.
A fürdőkomplexum, amelyet a i. sz. 2. század végén építettek és egy évszázadon át használtak, egyike a legjobb állapotban fennmaradt római kori épületeknek Bulgáriában. A Várna központjában elhelyezkedő épületegyüttes alapterülete eléri a hétezer négyzetmétert, ezzel a Balkán-félsziget legnagyobb római kori fürdője, és méreteit tekintve a negyedik Európában Caracalla és Diocletianus termái (Róma), valamint a trieri (Augusta Treverorum) komplexum után - olvasható a Standart angol nyelvű bolgár hírportálon.
A fürdő bejárata az északi homlokzat keleti és nyugati végében volt. A keleti és nyugati előcsarnokba belépve a látogatók két helyiségben vethették le a ruháikat, innen nyíltak azok a szobák, ahol a látogatók a fürdőzés előtt és után töltötték az idejüket. A fürdőbe érkezők először a hidegvizes frigidariumban frissültek fel, majd a langyos tepidariumban töltöttek el egy kis időt, ezután átvonultak a melegvizes medencébe, a caldariumba. A fürdő nagy, középső udvarán boltok sorakoztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap