Visszakerül Hádész terrakotta feje Olaszországba
2013. január 11. 14:59 MTI
A Los Angeles-i J. Paul Getty múzeum visszaadja Hádésznek, az alvilág görög istenének terrakotta fejét Olaszországnak, mivel szakértői arra a megállapításra jutottak, hogy a szobordarabot törvénytelenül távolították el a szicíliai ásatási helyről a hetvenes években.
Korábban
Az intézmény az után kezdett vizsgálódni a fej eredete ügyében, hogy szakértői olyan szoborrészeket fedeztek fel egy szakkiadványban, amelyek illettek az i. e. IV-III. évszázadból származó terrakotta darabhoz. Timothy Potts, a múzeum igazgatója csütörtökön közölte, hogy a múzeum 1985-ben vette meg a fejet Maurice Tempelsman New York-i műgyűjtőtől.
Tájékoztatása szerint a szobordarabra eredetileg Szicília középső részén, a morgantinai lelőhelyen bukkantak Démétér szentélyében, aki a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennőjét testesítette meg. Lánya, Perszephoné az alvilág urának volt a felesége. A fejet a helyszínről vihették el a hetvenes években. A szoborrészlet egyike annak a több mint negyven antik műtárgynak, amelyet a múzeum az utóbbi években visszaszolgáltatott, illetve visszaad Görögországnak és Olaszországnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap