Prágai tavasz: mégsem "testvéri segítségnyújtás"?

Idén első alkalommal tartotta meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára havonta jelentkező Kávéházát, ahol ezúttal Ehrenberger Róbert levéltáros azt vizsgálta, hogy az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozás után milyen kritikák hangzottak el a Magyar Néphadseregben, s mi lett a magyar katonai és politikai vezetés által már az első percektől kezdve politikailag elhibázottnak tartott „Zala”-gyakorlat kapcsán tett, a hivatalos állásfoglalástól eltérő vélemények retorziója.

A gazdaság, a párt és az állam demokratizálását célzó prágai reformok – úgy mint a politikai elítéltek szabadon bocsátása, a cenzúra felszámolása, vagy éppen az utazási korlátozások feloldása – elfogadhatatlanok voltak Moszkva számára, ezért már a kezdetektől fogva bizalmatlanok voltak az 1968 januárjában hatalomra kerülő reformer politikus, Alexander Dubčekkel szemben. A katonai akció előkészítésére Leonyid Brezsnyev már március végén utasítást adott a szovjet vezérkar számára. Április 8-án a szovjet vezérkar elkezdte a megszállás hadműveleti terveinek összeállítását, amivel júniusra lett kész.

A Szovjetuniónak fontos volt, hogy a Varsói Szerződés tagállamai közül többen is részt vegyenek az akcióban, így nem Moszkvának kellett egyedül viselnie a felelősséget, ráadásul a közösen véghezvitt hadművelettel a szocialista tábor egységét is demonstrálni tudta. Kádár János sokáig ellenezte a kérdés katonai úton történő megoldását; a magyar pártfőtitkár úgy látta, hogy Csehszlovákiában nem ellenforradalom zajlik, csupán a szocializmus múltbéli hibáinak korrekciója. Kádár végül július 15-én, Varsóban, az „ötök” találkozóján adta elvi beleegyezését Csehszlovákia megszállásához. A hivatalos döntésre július 23-án, az MSZMP PB zárt ülésén került sor, ahol egy csökkentett létszámú hadosztály kiküldését határozták el.

A részleges rejtett mozgósítás, az egységek átcsoportosítása július 27-29. között zajlott. Magyarország 12 500 katonával, 155 harckocsival, 200 löveggel, 2000 gép- és harcjárművel vett részt a hadműveletben. 1968. augusztus 21-én, a megszállás napján, 14 órakor a hadállományra feltöltött zalaegerszegi 8. gépkocsizó lövészhadosztály alakulatai mindenütt elérték a kijelölt körzeteket. A megszállt területeken összesen tíz helyőrséget hoztunk létre. Bár a Magyar Néphadsereg által megszállt területeken nem került sor katonai ellenállásra és vérontásra, a civilek ellenállása (például a magyar lakta részeken) jelentős volt, Érsekújváron és Nyitrán tömegoszlatásra került sor.

A magyar katonai és politikai vezetés már az első percektől kezdve kudarcnak ítélte meg politikailag az akciót, mivel nem alakult ellenkormány és úgy tűnt, hogy a nép is egy emberként Dubček mellé állt. Végül az október 16-án kötött csehszlovák-szovjet államközi szerződés tette lehetővé, hogy a szövetséges államok katonai alakulatai hazamenjenek. A magyar kivonulásra október 21 és 25. között került sor, utolsóként a rétsági harckocsi ezred hagyta el Csehszlovákia területét 31-én.

A hadművelet nem egy kritikát kapott a Magyar Néphadseregben szolgáló katonák részéről, előadásában ezeket is vázolta Ehrenberger Róbert. A 23 éves sorkatona, Harsányi István (a hadosztály törzsállományában volt felszolgáló) például a következő kijelentésre ragadtatta el magát: „Alárendelt szerepünk van, mindent a Szovjetunió parancsára teszünk. Független döntési jogunk nincs és nem is volt a háború óta”. Harsányi „bűne” nem állt meg ennyinél, a vád szerint bírálta a hadosztály tiszti állományát is. Az egyetlen letöltendő börtönbüntetés az ő ügyében született: 1 év 4 hónap a Kozma utcában, mellékbüntetésként két évre eltiltották a közügyektől.

Valamivel jobban járt Szabó István tartalékos tizedes, aki miután augusztus 25-én behívóparancsot kapott az egri Dobó István laktanyába, ezekkel a keresetlen szavakat intézte – egy arra járó rendőr füle hallatára – beszélgetőtársának: „…talán az egri laktanyára kellene atombombát dobni, hogy ne kelljen bevonulni”. A jogerős ítélet tíz hónap, végrehajtásban 3 évre felfüggesztett szabadságvesztés és lefokozás.

Voltak azonban olyan ügyek is, amelyeket adminisztratív úton „intéztek” el. Újváry Gábor őrnagy például közjogi alapon bírálta a pártvezetés döntését, alkotmányellenesnek minősítve a magyar csapatok részvételét, mondván, ilyen nagy horderejű döntést csak az Országgyűlés hozhat. A prágai tavasz elfojtására indított hadműveletet bíráló megjegyzések miatt a honvédségi polgári alkalmazottak is elveszítették állásukat, de volt olyan százados is, akit leváltottak beosztásából, mert egy magyar nyelvű romániai lapból (Ceausescu nem volt hajlandó csatlakozni a Varsói Szerződés-csapatokhoz, ezért a románok véleményének hangoztatása főbenjáró bűnnek számított) olvasott fel társainak részleteket.

A BM III/IV. Csoportfőnökség 1969 januárjában kelt jelentése alapján a katonai elhárító szervek 252 esetben derítettek fel izgatásos cselekményt. Ennek több mint a fele a Szabad Európa Rádió hallgatásával, illetve a hírek terjesztésével volt kapcsolatos, az esetek azonban többször ellentmondanak egymásnak, így a jövő kutatóinak feladata ezeket feltárni.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel